9. Gombás szójafasírt


Elõzõleg daraboljunk fel 1 zsemlét, és áztassuk be kevés tejbe, majd készítsünk 10 dg szójakockából egy adag 1 dl olajon pirított Húspótló szójamasszát az elõbbiek szerint. (Takarékosabb megoldás, ha csak annyi tejet öntünk az apró kockákra vágott zsemlére, amennyi éppen elég az átnedvesítéshez, így a maradékot nem kell kidobni.) Egyébként szükség esetén vizet is használhatunk az áztatáshoz. Utána 30 dg gombát folyó vízben mossunk meg, és szeleteljük fel, majd vágjuk még kisebb darabokra, és 0,5 dl olajon pirítsuk meg. Közben 1 közepes fej vöröshagymát aprítsunk fel, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre. A gombás hagymát egy csokor apróra vágott petrezselyemmel együtt adjuk a masszához. Télen 1 evõkanál mélyhûtött vagy 1 kávéskanál szárított petrezselymet használhatunk hozzá. Ezután morzsoljuk az erõsen kifacsart zsemlét is a péphez, és üssünk rá 1 nagyobb tojást. Reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, majd tegyünk bele 1 kávéskanál rostos paradicsomlevet, 1 mokkáskanál sót, egy csipet õrölt borsot, és jól keverjük össze. Szükség esetén a paradicsomlé fél mokkáskanál paradicsompürével vagy paprikakrémmel is helyettesíthetõ. Ezután formáljunk belõle 2 cm vastag pogácsákat, forgassuk bele zsemlemorzsába, és forró olajban mindkét oldalát süssük pirosra. A sütést közepes lángon, fedõ nélkül végezzük. Csak akkor forgassuk át, ha az alja már teljesen megsült, mert különben szétesik. Vigyázzunk rá, hogy ne égessük meg. Melegen, feltétként fogyaszthatjuk fõzelékekhez, de párolt rizshez is adhatjuk savanyúsággal. Hûtõszekrényben tároljuk. Szükség esetén le is fagyaszthatjuk. Papírzacskóba tegyük és ne mûanyagba, mert a gomba nem bírja a légmentes lezárást még sülve sem.

Ha télen a gomba beszerzése gondot okoz, használhatunk helyette 10 dg reszelt parmezán sajtot is. Ebben az esetben a hagymát 2 evõkanál olajon külön dinszteljük. A fenti mennyiségû alapanyagból 12 db normál méretû fasírt készíthetõ, amely 6 személynek elegendõ. Az ínyencek ne egészben adják a tojást a fasírthoz, hanem a fehérjét habbá verve keverjék bele. Így lazább lesz az állaga, és finomabbá válik. Arra azonban ügyeljünk, hogy ezt a változatot csak rósejbnisütõ kanállal lehet átforgatni és tálalni, mert könnyen szétdõl.

A szójás fasírt jellegzetessége, hogy íze, zamata hidegen sokkal jobban érvényesül, mint melegen, így kiválóan alkalmas hidegsültek helyettesítésére. (Az ínyencek egyébként a frissen sült szójafasírtot sem fogyasztják azonnal, hanem szobahõmérsékleten legalább fél napon át hagyják érlelõdni, mert így finomabb.) Gombából azonban más ételeket is készíthetünk. A sokak által kedvelt rizses hús a következõképpen készíthetõ el hús nélkül, ráadásul finomabban.


Publication ©Copyright 1992-1997, Kun Ákos
Web design ©grin, 1998