2,5 liter vizet forraljunk fel, szórjunk bele 7 dg sót, majd hagyjuk kihűlni. 1 kg megtisztított, kemény fejű fehér káposztát torzsája nélkül gyaluljunk le, vagy egy éles késsel metéljük max. 2 mm széles csíkokra. Utána jól mossunk meg 60 dg közepes méretű kemény uborkát, 20 dg zöldpaprikát, 10 dg zöldparadicsomot, és vágjuk vékony szeletekre. Könnyebb a paprika aprítása, ha a magházat előbb körben kivágjuk. Adjunk a felszeletelt vagy legyalult zöldségekhez 10 dg ugyancsak vékony szeletekre vágott vöröshagymát, fél mokkáskanál mustármagot, 2530 szem egész fekete borsot, és az egészet egy nagy tálban alaposan keverjük össze a káposztával. Aki szereti, magjával együtt vághat bele 1 csípős paprikát is. Az intenzív ízeket kedvelők negyed mokkáskanál koriandert is tehetnek bele. Végül a kb. 4 liternyi csalamádét rakjuk előzőleg megtisztított 78 deciliteres üvegekbe, de túlságosan ne nyomkodjuk le, mert akkor a káposztában levő zöldségek megpuhulnak. A zömítés legcélszerűbb módja, hogy töltés közben az üveg alját kezünkkel néhányszor megütögetjük. Tegyünk a csalamádé közé üvegenként egy kis darab megtisztított, és hosszában kettéhasított tormát, valamint egy kisebb babérlevelet, majd öntsük tele a csíramentesített sós vízzel, és az előzőek szerint erjesszük. Babérlevél helyett használhatunk 1 kávéskanál köménymagot is, amit a többi fűszerrel együtt keverjünk a csalamádéhoz. Sokan apró kockákra vágott sárgarépát is tesznek bele, amely egyrészt növeli az esztétikai értékét, másrészt különleges, édeskés ízt kölcsönöz neki. Ha valakit zavar a csalamádé közé kevert magvak látványa vagy íze, az szórja az előírt mennyiségű fűszereket arányosan elosztva az üvegek aljába. A csalamádé savanyítását célszerű augusztus végére hagyni. Az uborka ugyanis ekkor még olcsó, a parika és a paradicsom zamata csak később fog csökkenni, a káposzta íze pedig kezd őszivé válni.
Egyébként a savanyított uborkát, paprikát és csalamádét nem csak celofánnal, hanem a Lecsókonzerválásnál leírt módon fémfedéllel is le lehet zárni. A légmentes lezárás következtében még keményebb lesz mind a káposzta, mind pedig a savanyított zöldségünk, és tovább eltartható károsodás nélkül. Ebben az esetben ne tegyünk tartósítószert a celofánra, és a fémfedelet csak az erjedés befejeződése, azaz kb. 23 hét után csavarjuk rá az üvegre. Addig az egyrétegű celofánt gumigyűrűvel rögzítsük az üveg nyakán. A celofán felhelyezése előtt egy korrózióálló acélvillával nyomkodjuk le a felszínre felúszott káposztaréteget, hogy ne barnuljon be, és a gázzárványok kiszoruljanak az üvegből. Ha a fémfedéllel való lezárás előtt az átlagosnál intenzívebb erjedés következtében a celofán felpúposodna, akkor a gumigyűrű meglazításával engedjük ki a gázt az üvegből, nehogy szétrobbanjon. Abban az esetben is meg kell lazítani a gumigyűrűt, ha a celofán már az érlelés kezdetén beszívódik az üvegbe, mert a légmentes zárás leállítja az erjedést, és ettől olyan íze lesz a savanyúságnak, mintha friss zöldséget szódavízbe áztattunk volna.
Látszólag egyszerűbb megoldás lenne, ha a celofános lezárást elhagynánk, és a savanyúságokat a forrás lezajlása után is csak letakarva hagynánk. Ez az eljárás azonban nem célravezető, mivel a hosszú erjesztési időszak alatt a laza letakarás miatt intenzív párolgás lépne fel, amely jelentős folyadékveszteséget okoz. Ennek következtében a savanyúság bebarnulna, a levegővel történő hosszú idejű érintkezés következtében pedig gusztustalanul felpuhulna. A csavaros fémtetőket ne használjuk átmeneti letakarásra, mert a forrás során kibuggyanó sós lé megmarja, kilyukasztja őket. Ha nincs más lehetőségünk, akkor szerezzünk be erre a célra műanyag fedeleket. Amennyiben nem töltjük tele az üveget, akkor a kezdeti letakarás legideálisabb módja, hogy megtöltés után egyrétegű polietilénfóliát rakunk rá, majd a gumigyűrűvel rögzített fólia közepét egy vékony tűvel átszúrjuk. A forrás lezajlása után távolítsuk el a polietilénfóliát, és a kitüremkedett káposztát nyomkodjuk vissza a lébe. Ha van rajta hab szedjük le róla, és megvizezett celofánnal lekötve tegyük az üveget hűvös helyre. Az utóérlelés lezajlása után vegyük ki alóla a tányért, mossuk le az oldalát, és fémfedéllel lezárva tegyük a végleges helyére. Előtte azonban töröljük le róla a vizet, vagy hagyjuk megszáradni.
Fémfedéllel nem zárható üvegeknél célszerű a celofánra egy réteg háztartási polietilénfóliát borítani, így a folyadékpárolgás lelassul, és nem barnul be a savanyúság olyan hamar. Nedves levegőjű éléskamráknál ez a módszer nem alkalmazható, mivel a légmentesen záró csomagoló fólia alatt a celofán megpenészedik. Sokan háztartási fóliát borítanak fedőrétegként a fémfedéllel nem zárható üvegekre. Ez az eljárás azonban kockázatos, mert ha nem alakul ki jelentős vákuum az üvegben, akkor a háztartási csomagoló fólia a vastagabb műanyag befőzési fóliához hasonlóan felválhat az üveg széléről. Ennek a hőtágulás következtében előálló kellemetlen jelenségnek a valószínűsége annál nagyobb, minél vastagabb a fólia. Ez ugyanis se nem nyúlik, se nem zsugorodik, így hőtágulás által kiváltott elmozdulás esetén nincs olyan feszítő erő, amely továbbra is az üveg nyakára szorítaná. Ilyen esetben a legjobb megoldás, ha a forrás lezajlása után egy ép réteg háztartási fóliát feszítünk az üvegre, és ezt megvizezett oldalával kifelé felhelyezett aromatartó celofánnal borítjuk. Ekkor a celofán rászorítja a műanyag fóliát az üvegre, és mivel kívül van, meg tud száradni, nem áll fenn a penészedés veszélye. Ha a legfelső káposztaréteget keresztbe rakott tormával lefeszítettük, tehát nincs szükség lenyomkodásra, akkor rajta hagyhatjuk az átszúrt fóliát is. Aromatartó celofánnal lefedve az a kis lyuk nem okoz állagromlást. Csavaros tetejű üvegeknél azonban ügyeljünk arra, hogy soha ne tegyünk háztartási fóliát fémfedél alá, mivel a tető rácsavarásakor a vékony műanyag hártya elszakad vagy összegyűrődik, ami meggátolja a hermetikus zárást.