Először készítsünk fél adag Szójatepertőt. A teljesen megpirított szójakockát még melegen hajtsuk át egy normál, azaz 4 mm lyukátmérőjű tárcsával ellátott húsdarálón. Ezt követően mossunk meg 30 dg lisztes burgonyát, és annyi vízben, hogy ellepje, tegyük fel a tűzhelyre. Amíg a krumpli fő, tisztítsunk meg 15 dg gombát, és apró darabokra metélve 0,3 dl olajon pirítsuk meg. Közben fél diónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és a megsült gomba közé keverve dinszteljük üvegesre, majd tegyük az egészet a szójapéphez. Adjunk hozzá 6 dg reszelt edámi sajtot, negyed mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, 1 dl tejfölt, 1 kávéskanál paprikakrémet, és a jól összedolgozott masszát rakjuk félre. Közben a lassú tűzön puhára főtt krumplit szedjük ki, és meghámozva, még melegen törjük át. Hagyjuk lehűlni, majd adjunk hozzá 1 kisebb tojást, 1 evőkanál zsemlemorzsát, 1 dg lágy vajat, negyed mokkáskanál sót, egy csipet rozmaringot, és gyúrjuk össze. Szakítsunk le kb. 40 cm hosszú, normál szélességű alufóliát, a fényesebbik oldalát vastagon kenjük meg finomított étolajjal, és max. 28×22 cm kiterjedésben simítsuk a közepére a burgonyapépet. Terítsük szét rajta egyenletes vastagságban a szójatölteléket, majd az alufólia hosszabbik oldalát felemelve szorosan tekerjük fel a kétrétegű masszát. Végül a fémfóliával hézagmentesen burkoljuk be a roládot, és tegyük egy kisebb méretű, zománcozott tepsibe úgy, hogy a fólia széle felül legyen. Közepes tűzön süssük max. 20 percig, amíg a sajt megolvad, és a tojás átsül. Fogyasztás előtt hagyjuk a tepsiben langyosra hűlni. A fóliából kibontva, vágjuk kb. 2 cm széles szeletekre, és rósejbnisütő kanállal óvatosan kiemelve, párolt rizzsel szervírozzuk, de főzelékekhez feltétként is tálalható. A rizs szárazságának ellensúlyozására, kompótot is adhatunk hozzá. Köret nélkül, kompóttal is fogyasztható, de így csak 3 személynek elegendő. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha marad belőle, csomagoljuk vissza az alufóliába, és másnap grillsütőbe rakva, egy darabban melegíthetjük fel a legegyszerűbben.