A kívánt mennyiségű lehetőleg Jaffa narancsot és negyedannyi vékony héjú citromot meleg vízben, tiszta körömkefével alaposan mossunk meg. A legkülső sárga héját leheletvékonyan reszeljük le, majd tisztítsuk meg, és válasszuk szét gerezdekre mindkét gyümölcsöt. Az egyes gerezdeket vágjuk 45 darabra, és közben szedjük ki belőlük a magokat is. Ezután adjuk hozzá a reszelt héjat, és egy ismert űrtartalmú, zománcozott fazékban a Meggydzsemnél leírt módon főzzük kb. 15 percig. Az édesítéshez literenként 40 dg mézet használjunk. Ugyanezen a módon érett grépfrútból is készíthetünk finom dzsemet. Citrom helyett negyedannyi narancsot adjunk hozzá és 50 dg mézzel édesítsük. Ha az egyes gerezdek hártyáit is lefejtjük, akkor a citrusfélékre jellemző keserű íz maradékától is megszabadulhatunk. Az ily módon készített dzsemet csak 10 percig főzzük, az édesítéshez pedig elegendő literenként 30 dg, illetve Grépfrútdzsem esetén 40 dg méz is. A lefejtett hártyát és a magvakat ne dobjuk el, hanem töltsük egy fehér tüllből készült zacskóba, és az edény füléhez kötve főzzük bele a dzsembe. A citrusféléknél ugyanis az egyes gerezdek közötti hártyában és a magvakban található a gyümölcs pektintartalmának túlnyomó része, ha ezt nem főzzük ki belőle, akkor adalékanyagok nélkül nehezen fog besűrűsödni. A zacskót a méz hozzáadása előtt távolítsuk el a dzsemből, de előtte nyomkodjuk ki a benne levő levet.
A fentiekhez hasonló módon készül a Citromdzsem is, esetleg 11 darab naranccsal vagy grépfrúttal ízesítve. Sokan nem reszelik le a citrom héját, hanem lehántás után vékony szeletekre vágják, és az egészet hozzáadják a dzsemhez. A normál citromdzsem édesítéséhez literenként 60 dg illetve a hártya lefejtése esetén 50 dg mézet használjunk. A héjastól készült kesernyés változathoz ennél többre van szükség. A pontos mennyiséget kóstolás útján állapítsuk meg.