1,2 liter tejet forraljunk fel egy előzőleg kivizezett zománcozott edényben, majd apránként keverjünk bele 18 dg búzadarát. Szórjunk rá egy csipet sót, és lassú tűzön, lángterelő felett, állandóan kevergetve főzzük kb. 15 percig, amíg jól besűrűsödik. A végén adjunk hozzá 10 dg mézet. Melegen, vaníliarúddal átitatott szőlőcukorral, és őrölt fahéjjal vagy kakaóval megszórva tálaljuk. Még finomabbá tehetjük, ha dzsemet is rakunk a tetejére. Ha lehűlt, nem szükséges újramelegíteni, mert a sajtszerűvé dermedt hideg darakásának igen jó íze van. Hűtőszekrényben tároljuk.
A búzadarát vásárlás után rakjuk át egy polietilénzacskóba, és légmentesen zárjuk le, különben idő előtt molyos lesz, vagy megkukacosodik. A lezárás legegyszerűbb módja, hogy a zacskó szárát összecsavarjuk (ügyelve arra, hogy minél kevesebb levegő maradjon benne), és csomót kötünk rá. Ugyanígy tároljuk a búzacsírát, sőt a különféle liszteket is, ha a gyártási idejük alapján már nem egészen frissek. Ha a liszt a papírzacskóban pókhálószerűen összeállt, akkor már benne van a moly, ezért feltétlenül át kell szitálni. A polietilénzacskóba rakott búzacsírát ajánlatos a mélyhűtőben tárolni, mert így jóval tovább eltartható, nem keseredik meg olyan hamar. Általánosságban elmondható, hogy minden szobahőmérsékleten tárolható élelmiszer szavatossági ideje a duplájára nő, ha hűtőszekrényben tartjuk, míg mélyhűtőbe rakva az eltarthatósági időtartam akár egy nagyságrenddel is megnövekedhet.