208. Rizsfelfújt


Készítsünk tejberizst az előbbiek szerint, de most 12 dg mézzel édesítsük. Ha lehűlt, villával keverjünk hozzá 3 dg olvasztott vajat, 3 tojássárgáját, 1 citrom reszelt héját, és 4 dg előzőleg megmosott mazsolát. Végül verjük fel a 3 tojásfehérjét, és a kemény habot is keverjük óvatosan a péphez. Egy kisebb méretű, magas falú zománcozott tepsit vajazzunk ki, majd rizsliszttel vagy zsemlemorzsával hintsük meg, és öntsük bele a masszát. Egyenletesen terítsük szét, és előmelegített sütőben, mérsékelt tűzön süssük kb. fél óráig, amíg a teteje zsemleszínűre pirul. Legalább 20 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját, különben a felfújt összeesik. Ha elkészült, vegyük ki, és várjuk meg, míg langyosra hűl, majd daraboljuk fel nagyobb kockákra. Fogyasztás előtt a tetejét finoman meghinthetjük vaníliarúddal együtt tárolt szőlőcukorral. Még finomabbá tehetjük, ha dzsemet vagy öntetet is adunk hozzá. (Az ínyencek málnaöntettel szokták megöntözni.) Frissen tálaljuk. A sütésnél ügyeljünk arra, hogy ne szárítsuk ki, mert akkor a rizsszemek megkeményednek, és a száraz felfújt szétesik. Másnap grillsütőben újramelegítve fogyasszuk, de hidegen is ízletes. Hűtőszekrényben tartsuk. Mivel a rizs tárolás közben is hamar kiszárad, polietilénfóliával takarjuk le vagy a tányérral együtt bújtassuk egy műanyag zacskóba. Ismeretes a rizsfelfújtnak egy másik elkészítési módja is, amikor a készre sütés előtt pár perccel kivesszük, és gyümölccsel ízesített boszorkánykrémet kenünk a tetejére, majd enyhe tűzön 10 percig sütjük még. Ha a Boszorkánykrémet az I. fejezetben leírt módon készítjük, akkor utólagos sütés nélkül is fogyaszthatjuk ezt a különlegességet.

A fenti recepttel kapcsolatban nem árt ha tudjuk, hogy a felfújtak és az ugyancsak tojásfehérjehabbal lazított pudingok átmenetet képeznek a húspótló ételek és a sütemények között. Ha sóval ízesítjük ezt a könnyen emészthető ételt, akkor önálló fogásként tálalható, a mézzel édesített felfújtak és pudingok pedig desszertként is fogyaszthatók. A felfújt (szuflé) főképpen abban különbözik a pudingtól, hogy a tojásfehérjehabbal kevert masszát szárazon, nyitott tepsiben sütjük ki, míg a pudingot lefedve, gőzben kell kifőzni. Nagy nedvszívó képességű lisztes anyagok használata esetén (pl. burgonya, rizs, gesztenye) a felfújtak, illetve pudingok alapja maga a nyersanyag. Párolt zöldségfélék, tejtermékek, gyümölcsök és ízesítőszerek használatakor az alapanyag többnyire besamelmártás, tejben áztatott zsemle vagy búzadara. A sokféle módon elkészíthető pudingok és felfújtak a nyugati konyhaművészet szerves részévé váltak, Angliában pl. a puding nemzeti eledel. A magyar konyha azonban főleg a laktató ételeket favorizálja, így a közétkeztetésben ezek a készítmények kevésbé terjedtek el. Az ínyencek azonban nálunk is kedvelik a pudingot, ezért érdemes megemlíteni, hogy ezek közül az egyik legfinomabb a spanyol eredetű gesztenyepuding, amelynek az elkészítése nagyon egyszerű.

 


Publication ©Copyright 1992-1997, Kun Ákos
Web design ©grin, 1998