Először 55 dg lisztet morzsoljunk össze 25 dg hűvös margarinnal, majd 2 dg (1 púpozott evőkanál) szalalkálit keverjünk bele 2 dl tejfölbe, és öntsük a lisztre. Adjunk hozzá 3 tojássárgáját, 1 púpozott kávéskanál sót, és gyúrjuk össze. A kidolgozást addig végezzük, amíg a félkemény tészta már nem ragad, de túl sokáig ne gyúrjuk, mert a kéz melegétől felolvadó margarin kilágyítja. Ezután vágjuk ketté, és a felét tegyük hűvös helyre. A másik felét nyújtsuk ki kb. 6 mm vastagra, majd kenjük meg a tetejét 1 felvert tojással, és szórjuk meg köménymaggal. Végül derelyemetszővel daraboljuk fel a tésztát kb. 1,5 cm széles és 68 cm hosszú rudacskákra, és egy nagyobb méretű tepsiben, sűrűn egymás mellé rakva, közepes tűzön süssük kb. 15 percig, amíg a teteje zsemleszínűre pirul. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mivel hamar kiszárad, és könnyen megég. Ha a sütő nem melegít egyenletesen, akkor részletekben szedjük ki a megpirult rudakat. Amíg a tészta egyik fele sül, nyújtsuk ki a másik felét is, és a lehűlt tepsibe rakva, ugyanúgy járjunk el. A kész süteményt ne hagyjuk a tepsiben kihűlni, hanem még forrón szedjük ki, mert így nem lesz annyira száraz. Ha a ropogós aprósüteményt kedveljük, akkor a tésztát kb. 4 mm vastagra nyújtsuk, és mérsékelt tűzön három részletben süssük ki. Ebben az esetben a sütési idő kb. 20 perc.
Frissen nem fogyasztható, mivel az ammóniagáz csak néhány óra múlva távozik el maradéktalanul a tésztából. Sajnos, ebben az esetben a szalalkáli nem váltható ki szódabikarbónával, mert az azonos mennyiségű szódabikarbóna megkeseríti a tésztát, kevesebbet használva pedig nem lesz olyan magas és omlós a sütemény. Hasonló a helyzet a szódabikarbóna és pirofoszfát keverékéből álló sütőporral is. A sós rúd sajtíze tovább fokozható, ha köménymag helyett reszelt sajttal szórjuk meg a tetejét. Ha teljesen lehűlt, papírzacskóban tároljuk. Hűtőszekrénybe nem szabad betenni. A fenti mennyiségből kb. 90 dg aprósütemény várható.
Népszerűségét tekintve, a sós rúd édes megfelelője a darálós keksz, ami ugyancsak könnyen és olcsón elkészíthető. Ez a sütemény onnan kapta a nevét, hogy a tésztáját húsdarálóra felszerelhető, úgynevezett gépi kekszvágón kell áthajtani. Ezen az edényboltokban vagy a piaci háztartásai eszköz árusoknál beszerezhető armatúrán található egy elmozdítható lemez is, amellyel a tésztából tetszés szerint csillag, félkör, téglalap vagy trapéz keresztmetszetű rudakat formálhatunk.