25 dg barna cukrot keverjünk simára 25 dg szeletekre vágott szobahőmérsékletű margarinnal. Adjunk a péphez 4 egész tojást, 2 dg vanillincukrot, 1 csipet sót, 1 citrom reszelt héját, és keverjük kb. 20 percig, amíg habossá válik. Habverővel keverve 10 perc is elegendő. (Ne használjunk erre a célra átlagosnál nagyobb méretű tojásokat, mert a tészta kilágyul, és a sütés során lelapul, gusztustalanná válik.) Ezután a pépet dolgozzuk össze 75 dg liszttel és 1,2 dg (4 csapott kávéskanál) sütőporral. A porokat előzőleg elegyítsük egymással. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a lisztre rászórjuk a sütőport, és az egészet átszitáljuk. Túl sokáig ne gyúrjuk a tésztát, mert összetörjük a tojáshabot, és akkor kevésbé lesz omlós a sütemény. Tegyük a lágy tésztát hűtőszekrénybe, majd gyújtsuk be a sütőt, és állítsuk 180 °Cra (nyolc osztású skálán 3. fokozat). Utána vajazzunk ki egy nagyobb méretű zománcozott tepsit, majd vegyük ki a húsdarálóból a kést valamint a tárcsát, és csavarozzuk fel rá a kekszvágó armatúrát. Az eltolható lemezzel állítsuk be a kívánt formát, majd vegyük ki a hűtőből a tészta felét, és hajtsuk át a készüléken a megdermedt masszát. Késsel vágjuk a tésztakígyót 1012 cm hosszú darabokra, és rúd alakban vagy koszorúvá hajlítva helyezzük a tepsibe úgy, hogy kb. 1 cm hézag legyen közöttük. Végül rakjuk a tésztát az előmelegített sütőbe, és mérsékelt tűzön süssük kb. 20 percig, amíg zsemleszínűre pirul. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert könnyen megég. Ha a sütő nem melegít egyenletesen, részletekben szedjük ki a megpirult rudakat. Amikor a tészta egyik fele kész, a tepsit tisztítás után újból vajazzuk ki, majd daráljuk le a tészta másik felét is, és ugyanúgy süssük meg. Aki a kemény, ropogós kekszek helyett jobban szereti a puha, linzerszerű süteményeket, az erősebb tűzön süsse a tésztát kb. 5 percig. Ebben az esetben fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne égjen meg, és ha megsült, azonnal szedjük ki a tepsiből, hogy ne tudjon kiszáradni. Lehűlve fogyasszuk. Esztétikusabbá válik, ha tálalás előtt finoman meghintjük a tetejét szőlőcukorral. A maradékot polietilénzacskóban tároljuk. A sós rúdhoz hasonlóan, ez a készítmény is hetekig eltartható. Hűtőszekrénybe nem szabad betenni. A fenti mennyiségből max. 1,2 kg aprósütemény várható.
Házibulik kedvenc süteménye a vaníliás kifli. Ez az Ischlerhez hasonló állagú aprósütemény szintén nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, s hosszú ideig tárolható.