Villával törjünk át 20 dg liptói túrót, majd keverjük habosra 10 dg szobahőmérsékletű vajjal, és 1 evőkanál tejföllel. Adjunk hozzá egy diónyi apróra vágott lilahagymát, 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál őrölt köménymagot, egy csipet őrölt borsot, és jól dolgozzuk össze. Ha a juhtúró nincs megsózva, akkor fél mokkáskanál sót is tegyünk bele. A különleges ízeket kedvelők köménymag helyett ízesíthetik fél mokkáskanál bazsalikommal, illetve kakukkfűvel vagy negyed mokkáskanál finomra őrölt szerecsendióval, és dúsíthatják félbevágott kapribogyóval is. Régebben szardellapasztát is tettek a körözöttbe, amelyet jól helyettesít a Worcester szósz. A jól összekevert körözöttet egy kisebb tálra halmozva hidegen tálaljuk, előtte azonban hűtőszekrényben pár óráig érleljük. Friss kenyérre kenve, zöldpaprikával és paradicsommal fogyasszuk. Télen savanyúságot, és teát is adhatunk hozzá. Még gusztusosabbá tehetjük, ha vöröshagyma helyett finomra vágott metélőhagymát keverünk bele, és a félgömbölyűre elsimított masszát egy élére fordított kiskanállal megmintázzuk.
Dekoratív tálalási módja a körözöttnek, hogy személyenként egyegy zöldpaprikát szárastól kettévágunk, a magházát kikaparjuk, és nyomózsákkal beletöltjük a juhtúrós masszát. Erre a célra legalkalmasabb a vékony, fehér héjú magyar paprika. Ennél is intenzívebb az íze a fekete héjú spanyol paprikának. Ezt a különleges fajtát nálunk egyelőre a hobbikertészek termesztik, így csak alkalmanként juthatunk hozzá a piacokon. A paradicsomot figurális vágószerszámmal daraboljuk fel, és helyezzük a hullámosan kinyomott massza tetejére. Így lehűtés után a sajttekercshez hasonlóan fogyasztható. Aki túl fanyarnak találja a juhtúró ízét, tehet bele tehéntúrót is, ízlés szerinti arányban, vagy használjon helyette kevésbé kesernyés gomolyatúrót (tejoltó gombával erjesztett tehéntúrót). Hűtőszekrényben, letakarva tároljuk.
Ha nem kapunk lilahagymát, akkor vásároljunk könnyebben beszerezhető banán vagy más néven sodarhagymát. Ezt az orsó alakú vöröshagymát egyébként diszkrét íze és illata miatt előszeretettel alkalmazzák különféle salátákhoz is. A kevésbé csípős vöröshagymafajták közé tartozik még a mogyoróhagyma. Ezt a Franciaországban igen kedvelt fajtát azonban nálunk csak elvétve, hobbikertekben termesztik. Érdekessége, hogy egy tokban több hagyma helyezkedik el, így az alakja kissé nyomott. Az íze gyenge, mérsékelten aromás, igazi salátahagyma. Sokan vannak akik hagyma helyett zsázsával ízesítik a körözöttet, ami enyhe tormaízt kölcsönöz neki.