Egy diónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és 2 evőkanál étolajon, lángterelő felett dinszteljük üvegesre. 30 dg hántolt kölest váltott vízben mossunk meg, és jól lecsurgatva adjuk a hagymához. Állandóan kevergetve dinszteljük pár percig, majd öntsünk rá 6 dl forró vizet. Szórjunk rá 1 mokkáskanál sót, és továbbra is lángterelőt használva, fedő alatt pároljuk puhára. Az ősi magyar recept szerint ízesíthetjük friss lestyánlevéllel, vagy negyed mokkáskanál szárítmánnyal is. Ha nem lenne elég puha, adjunk hozzá még egy kis meleg vizet, keverjük át, és lassú tűzön pároljuk tovább. Amikor megpuhult, vegyük le róla a fedőt, és főzzük még egy darabig, így nem lesz ragadós a kása. Melegen, párolt zöldséggel fogyasszuk. Hűtőszekrényben tároljuk. A köleskásának létezik egy bonyolultabb, de zamatosabb változata is. Ebben az esetben a főzővizébe 1 csapott mokkáskanál són kívül fél mokkáskanál Vegetát is tegyünk. Az ínyencek 5 dg pörkölt napraforgómagot valamint 5 dg apróra vágott paradicsompaprikából (pritaminpaprikából) készült salátát kevernek még a kész kásába, és petrezselyemmel díszítve tálalják. A paprikasalátát legalább fél nappal előbb készítsük el, és hűtőben érleljük, majd jól lecsepegtetve adjuk a kásához.
A tejberizshez hasonlóan a kölest olaj és hagyma nélkül, tejben is párolhatjuk. Ezt a változatot mézzel ízesítsük, egy csipet sót azonban ebben az esetben is adjunk hozzá. Az ínyencek az ily módon készített kását szintén ízesebbé teszik azáltal, hogy a tejhez a pirított kölessel együtt negyed vaníliarudat és 2 dg mazsolát adnak. Nagyon egészséges kását készíthetünk az ugyancsak méltánytalanul elfelejtett hajdinából, valamint hántolt zabból, árpából, tönkölyből, amarantból és kukoricadarából is. A hántolt hajdinából vagy népies nevén pohánkából készített kása főleg érrendszeri megbetegedések ellen hatásos, mert magas rutinsavtartalma növeli az érfalak rugalmasságát. A könnyen emészthető zabnak jelentős vérnyomáscsökkentő és vérzsírszabályozó hatása van, de fogyasztásával nő a fizikai erőnlét, és a szervezet ellenállóképessége is.
A XX. század közepéig nálunk szintén népi eledelnek számított a kukoricalepény. Vidéken nem volt olyan ház, ahol havonta legalább egyszer ne sütöttek volna prószát, vagy ahogy egyes tájegységeken nevezték, málét. A modern életmód azonban méltatlanul kiszorította ezt az ősrégi süteményt is az étrendünkből.