A kívánt mennyiségű csemegekukorica külső leveleit szedjük le, és dobjuk el. A belső zsenge leveleket mossuk meg, és a felét terítsük egy megfelelő méretű zománcozott fazék aljába. Rakjuk rá a hajától megtisztított kukoricát, és a levelek másik felével fedjük be. A kukoricacsövek végéből esetlegesen kiálló csutkát a könnyebb elhelyezés érdekében vágjuk le. Utána öntsünk rá annyi vizet, hogy a felső leveleket ellepje. Végül szórjunk a vízbe literenként 1 mokkáskanál sót és 2 mokkáskanál szőlőcukrot, majd forrástól számítva főzzük 1015 percig. 15 percnél tovább az öregedő kukoricát se főzzük, mert ha már magas a keményítőtartalma, akkor annál keményebb lesz, minél tovább főzzük, ráadásul még az a kevés íz is kilúgozódik belőle, ami benne volt. Melegen fogyasszuk. Ha lehűlt, nem szükséges újramelegíteni, hiszen hidegen is finom. A melegítés során egyébként sokat veszít a zamatából. Hűtőszekrényben, a saját levében, levelek nélkül tároljuk. Már az I. fejezetben is említésre került, hogy csak a frissen szedett csemegekukoricának van jó íze, mivel a zöldborsóhoz hasonlóan, a leszedést követően azonnal megindul a cukortartalom lebomlása. A cukortartalom keményítővé alakulását csak a hőkezelés illetve a fagyasztás képes megállítani, illetve lelassítani, így ezeket a zöldségeket haladéktalanul fel kell dolgozni. Ez alól csak a desszertkukorica kivétel, de ez az újfajta, roppanós állagú kukorica nálunk még nem nagyon ismert, és rendkívül édes íze miatt külföldön sem mindenki kedveli.
Lehetőleg kerüljük a nagyüzemi feldolgozásra szolgáló fajtákat, mert ezek nem hajlamosak ugyan a korai elöregedésre és jól tűrik a fagyasztást, de nem igazán finomak. A konyhakertekben termesztett hazai kukoricák közül legintenzívebb illata és legjobb íze az aranymazsolának van. Mostanában azonban nálunk is egyre jobban terjed a friss fogyasztásra szolgáló amerikai és holland fajták termesztése. Ezeknél a hibrideknél ügyeljünk arra, hogy a legtöbbjük meglehetősen édes, így csak fele mennyiségű cukorral főzzük, vagy el is hagyhatjuk a cukrot belőle. Egyébként a nálunk termesztett külföldi hibridkukoricák közül a Dallasi csemege íze és illata hasonlít leginkább a közkedvelt aranymazsolára. Nagy előnye, hogy nem öregszik meg olyan hamar, a szezon végén sem lesz olyan kemény és rágós, mint a hazai mazsolafajták. Mivel a csemegekukoricavetőmag meglehetősen drága, és nem lehet mindig a keresett fajtához hozzájutni, a kiskerttulajdonosok jól teszik, ha a legszebb csövekből 12 darabot meghagynak. Csak a fagyok beállta előtt törjék le, és tavaszig hűvös, száraz helyen, lemorzsolatlanul tárolják. Ennek legcélszerűbb módja, hogy a száraz leveleket visszahúzzuk, csomót kötünk rá, és egy szegre felakasztjuk.
Ha a piacon vásárolunk, legyünk óvatosak, mert néha előfordul hogy egyegy szélhámos kihasználva a városi lakosság mezőgazdaságban való járatlanságát, takarmánykukoricát kínál étkezési célra. Ez ugyanis zsenge állapotban megtévesztésig hasonlít a csemegekukoricához, a csutkája azonban nem fehér, hanem rózsaszínű. Ennek tudatában a levelek kismértékű megbontásával már könnyen meggyőződhetünk arról, hogy mit vásárolunk. Télen a csöves mirelit kukoricát ne főzzük, mert kilúgozódik, hanem felengedés után egyenként csomagoljuk vékonyan kivajazott alufóliába, és közepes tűzön süssük kb. 20 percig. Így olyan lesz az íze, mintha friss lenne. Becsomagolás előtt a kukoricacsöveket hintsük meg kevés sóval. A saját termésű csemegekukoricát a jobb helykihasználás érdekében morzsolva célszerű lefagyasztani. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha előtte megfőzzük, mivel a zsenge kukorica nyersen nem morzsolható. Ha vásároljuk a mirelit kukoricát, ne felejtsük el megfőzni, mert ez mindig nyers. Egyébként az ipar úgy oldja meg a nyers szemek roncsolásmentes leválasztását a csutáról, hogy leesztergálják.