A kívánt mennyiségű sütőtök külső héját mossuk le, a magját kaparjuk ki, majd vágjuk kb. negyed kilogrammos, szögletes darabokra. Könnyebben megy a darabolás egy keret nélküli fafűrésszel. A felvágott tököt héjával lefelé helyezzük vékony bádogtepsibe, és előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük min. 40 percen keresztül, amíg megpuhul. Időnként szúrjunk egy villát a közepébe, és ily módon győződjünk meg róla, hogy teljes vastagságában átsült. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor megég, és összeesik. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Másnap grillsütőben felmelegítve fogyasszuk. Egyszerűbbé válik a tepsi tisztítása, ha az alját előzőleg alufóliával kibéleljük. Aki a puha, lédús sütőtököt szereti, az a hazai fajták közül a gömbölyű úri tököt válassza. A száraz, lisztes sütőtököt kedvelők az úgynevezett papsapkás (tonzúrával rendelkező) laposabb tököt keressék a piacokon. Ebből a koronás töknek is nevezett fajtából is a kisméretű példányok a legszárazabbak. Egyébként minél érettebb a tök, minél sárgább a héja, annál édesebb, de egyben puhább is. A fehér vagy zöld héjú példány nem olyan édes ugyan, de szárazabb, lisztesebb. A citromsárga belű, sápadt tököt azonban ne vegyük meg, mivel ez még éretlen és emiatt ízetlen. Ha nem sütjük meg az egészet, akkor a maradékból kaparjuk ki a magját, és tegyük hűtőszekrénybe. Egyszerre túl sokat ne vásároljunk, mert sem a sült, sem a felvágott nyers tök 23 napnál tovább nem tartható el még hűtőszekrényben sem. Egyre többen keresik nálunk is a külföldön népszerű sonkatököt. Ez a füstölt sonkához hasonló alakú, 12 kg súlyú tök nem lisztes ugyan, de rendkívül édes. Jellegzetessége még, hogy kevés a magja, így nem sok eldobnivalója van. Feltétlenül meg kell még említeni, hogy magas karotintartalma következtében a sült tök a sárgarépa mellett szervezetünk legjelentősebb Avitaminforrása.
A sütőtök azonban nyersen is fogyasztható, rostos lé formájában. Sokan nem ismerik ezt az egészséges italt, pedig a zamata vetekszik a rostos gyümölcslevek ízével. Sajnos az üzletekben meglehetősen drága, de otthon is könnyen előállítható. A kívánt mennyiségű úritököt daraboljuk fel, kaparjuk ki a magját, és meghámozva káposztareszelőn reszeljük le. Utána mérjük meg, és egy zománcozott fazékban kilogrammonként 1 liter vízben főzzük puhára. Vegyük le a tűzről, és amikor langyosra hűlt szitán törjük át, vagy turmixoljuk össze. Végül keverjünk bele literenként 20 dg mézet, valamint 2 csapott mokkáskanál citromsavat, és forraljuk fel. Végül töltsük lehetőleg sötét színű üvegpalackokba, és a Meggydzsemnél illetve a Lecsókonzerválásnál leírt módon szárazgőzben tartósítsuk. A többi rostos gyümölcsléhez hasonlóan ásványvízzel felefele arányban hígítva fogyasszuk. Kitöltés előtt rázzuk fel. Ha töményen isszuk, akkor a rostos szilvaléhez hasonlóan megszűnteti a székrekedést. Vigyázzunk azonban, hogy majonézes zöldségsaláták fogyasztása előtt és után ne igyunk sütőtöklevet, mert ez émelygést, hányást, és hasmenést okoz.