Előző nap 25 dg mandulabélről hántsuk le a héját a Mézes marcipándesszertnél leírt módon. A megszáradt mandulát diódarálón őröljük meg, majd 1 kisebb méretű narancsot meleg folyó víz alatt súroljunk tisztára, és vékonyan reszeljük le a héját. A belét facsarjuk ki, és a levet szintén tegyük félre. Ezután 2 kisebb méretű érett banánt villával zúzzuk össze, adjuk a péphez a narancs héját, 20 dg ledarált mandulát, 8 dg ikrás mézet, valamint a narancslevet. A kemény masszát jól dolgozzuk össze, hűtőszekrényben fél óráig pihentessük, majd vizes kézzel formáljunk belőle diónyi méretű labdákat. Végül a megmaradt mandulaőrleményt keverjük össze 1 evőkanál kakaóval, és hempergessük bele a gyümölcslabdákat. Hideg helyen néhány órán át érleljük. Szükség esetén mandula helyett diót is használhatunk hozzá. Hűtőszekrényben tartsuk. Túl sokáig ne tároljuk, mert a nyers gyümölcslé két nap után megerjed. Egycsillagos mélyhűtőben azonban hetekig is eláll, mivel magas méztartalma következtében nem fagy meg. A fenti mennyiségből max. 30 db enzimekben gazdag, vitamindús desszert várható. Ezen a módon egymással harmonizáló ízű kontinentális gyümölcsökből is készíthetünk egészséges bonbonokat. A léként alkalmazott gyümölcsöt kisebb adagokban keverjük hozzá, nehogy felhíguljon a massza. Erre a készítményre is ugyanaz vonatkozik mint a többi nyers gyümölcsre, vagyis ne fogyasszuk más ételekkel együtt, mert megerjed a gyomorban.