Személyenként 1 banánt hámozzunk meg, és 2 dg vajban mindkét oldalát süssük néhány percig, hogy átforrósodjon. Vigyázzunk, hogy ne pirítsuk meg, mert akkor szétesik és elveszti a kellemes ízét. Rósejbnisütő kanállal, óvatosan forgassuk át. Utána a serpenyőből kiemelve helyezzük a banánokat egyegy lapos tányérra, majd a visszamaradt vajban, lassú tűzön, állandóan kevergetve pirítsunk aranysárgára személyenként 1 dg mandulát. (A mandulabelet előzőleg lobogó forró vízben kb. 1 percig főzzük, és szűrőkanállal kiszedve rántsuk le róla a héját.) Amikor a mandula megsült, keverjünk hozzá személyenként 1 evőkanál friss tejszínt, 1 evőkanál mézet és negyed mokkáskanál mandulaaromát. Lassan melegítsük fel az öntetet (forralni nem szabad), és csurgassuk rá a banánok tetejére. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Másnap grillsütőben átmelegítve fogyaszthatjuk, de hidegen is nagyon finom. A változatosság kedvéért az öntetet ízesíthetjük rumaromával is. Ebben az esetben ne mandulát, hanem földimogyorót tegyünk bele. Személyenként 2 dg pörkölt mogyorót törjünk fel, és vékony belső héját ledörzsölve adjuk az öntethez. A pörkölt földimogyorót a vajban már nem kell pirítani, csak átforrósítani. Ha nem ragaszkodunk a hagyományos ízekhez, akkor az egészségkárosító szerekből álló aromákat el is hagyhatjuk, és helyettük személyenként negyed mokkáskanál őrölt fahéjjal vagy őrölt kardamommaggal is ízesíthetjük az öntetet. Nem túl intenzív, de kellemes ízt érhetünk el egy kis darab hosszában kettéhasított vaníliarúddal, amelyet előzőleg a tejszínben főzzünk ki. Hatékonyabbá válik a kilúgozás, ha a kettéhasított vaníliarúd közepéből a velős állományt kikaparjuk, és úgy adjuk a tejszínhez.