Az előzőekben közölt receptek sokféleségéből láthatjuk, hogy egyáltalán nem jelent gondot a húsos ételek helyettesítése. A szakácskönyvek hústalan ételeit kiegészítve a reformkonyha ételreceptjeivel, jóval változatosabban, és legfőképpen egészségesebben táplálkozhatunk, mintha ragadozó életmódot folytatnánk. A reformkonyha ortodox szakácskönyveivel összehasonlítva a fenti ételek jelentős része nem tekinthető ugyan a szó szoros értelmében vegetáriánus készítménynek, de miután nem tartalmaznak húst, zsírt és egészségkárosító fehér cukrot (szacharózt), így mérsékletes fogyasztásuk nem ártalmas a szervezetre. Az élet teljessé tételéhez viszont hozzátartoznak a gasztronómiai örömök is, és ezek az ételek ízhatásukban maradéktalanul eleget tesznek ennek a követelménynek. A receptek kiválasztásánál korábbi ételkultúránk megőrzésén és átmentésén kívül szerepet játszott az a szempont is, hogy széles körben ismertté tegye a magyar konyha speciális ételeit, és sokak által kedvelt zamatait. Az ízek gazdagságán kívül nagy előnye még a magyar konyhának, hogy könnyen elkészíthető egytálételekben is bővelkedik, így alkalmas arra, hogy kibővítse a világszerte megállíthatatlanul terjedő gyorsetető éttermi láncok meglehetősen szegényes választékát, és ezzel meggátolja a civilizálódó társadalmak ételkultúrájának fokozatos elsivárosodását.
Ez a sok tekintetben rendhagyó szakácskönyv lehetőséget ad arra, hogy nagymértékben függetlenítsük magunkat az élelmiszerfeldolgozó ipar csökkent biológiai értékű és tartósítószerekkel mérgezett készítményeitől. A család házilagos kivitelezésű, egészséges ételekkel való ellátása azonban teljes embert kíván. Egy dolgozó nő képtelen arra, hogy 23 naponként kenyeret süssön, nincs ideje, hogy hétrőlhétre száraz tésztát állítson elő, lecsót konzerváljon, dzsemeket készítsen, kompótot tartósítson, zöldséget, gyümölcsöt és gyümölcsleveket fagyasszon, tejtermékeket gyártson, vagy természetes úton savanyított zöldségeket tegyen el a télre. Arról nem is szólva, hogy az előzőekben felsorolt recepteknek a túlnyomó része meglehetősen komplikált, túl sok időt vesz igénybe az elkészítésük, és nagyon sokat kell mosogatni utánuk. Mindezen tevékenység mellett ott van még a mosás, vasalás, takarítás, mosogatás, bevásárlás, és nem utolsó sorban a gyermeknevelés. Még ennél is több a teendőjük azoknak az asszonyoknak, akik konyhakerttel rendelkeznek, mert számukra a kertművelés nem hobbi, hanem egyike a rájuk nehezedő súlyos terheknek. Vidéki porták esetén a ház körüli haszonállatok ellátásának gondja is többnyire az asszonyok vállát nyomja. Ennek ellenére az összes tevékenység közül a háztartási munka a legkevésbé elismert. A férfiak legtöbbje természetesnek veszi, hogy otthon gondoskodnak a kényelméről, testi jólétéről, sőt sok esetben felnevelik a gyerekeit is.
Mindezek dacára a nők többsége szívesen vállalja, illetve vállalná ezeket a terheket, ha a jelenlegi társadalmi helyzet és megítélés ezt lehetővé tenné. Az iparosodással járó fokozott munkaerőszükséglet, és a megnövekedett igények azonban rákényszerítették a nőket a munkavállalásra. Ez az új szerepkör kiszakította őket a természetes közegükből, és jelentősen megnövelte a rájuk nehezedő terheket. Korábbi családi kötelezettségeik ugyanis nem szűntek meg, és most már egyszerre két helyen kell helytállniuk. A munkahelyi feladatok maradéktalan ellátása, a karrierépítés viszont ugyancsak teljes embert kíván, így óhatatlanul háttérbe szorul a családi élet, kevesebb idő jut a háztartásra, a gyermeknevelésre. Mulasztásai miatt a legtöbb nőt lelkiismeretfurdalás gyötri, amely kihat munkájuk eredményességére is, így végső soron egyik helyen sem állják meg a helyüket. Azonban azok sem járnak jobban, akik megpróbálnak eleget tenni mindkét elvárásnak, mert a munkahelyi feladatok és a családi problémák együttes megoldása túlterheli őket, agyonhajszolják magukat, aminek törvényszerű velejárója a teljes kimerültség, és a korai elhasználódás.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a civilizált társadalmakban jelenleg lenézik, alacsonyabb rendűnek tartják azt a nőt, aki természetes adottságainál fogva, biológiai késztetésének engedelmeskedve, a családjáról való gondoskodást tekinti fő feladatának. Sajnos, ez az ösztönös tevékenység ma még nem kapja meg azt a társadalmi megbecsülést, amely megilletné. Pedig vane fontosabb dolog annál, mint gondoskodni a faj fenntartásáról, és egyedeinek egészségéről? Önmaga romlását idézi elő az a társadalom, amely az anyát a gyermeknevelés, a család ellátása helyett munkavállalásra kényszeríti. Ideje lenne már olyan helyzetet teremteni, hogy a nők szabadon eldönthessék, hogy mi a fontosabb számukra, a karrier vagy a család. Azoknak a nőknek, akik az önmegvalósítás, a szakmai sikerek helyett a társadalom alapsejtjének, a családnak a működtetését tekintik életcéljuknak, szintén kellő elismerésben kellene részesülniük, és állami szinten meg kell teremteni az ehhez szükséges anyagi alapot. Az a társadalom ugyanis, amely nem használja ki a család pótolhatatlan szerepét, és semmilyen más közeggel nem helyettesíthető lehetőségeit az új nemzedék harmóniában és legteljesebb szeretetben való felnevelésére, az a saját jövőjét teszi tönkre.
Végezetül érdemes még megemlíteni, hogy a könnyebb használhatóság érdekében az egyes receptek kialakítása modulrendszerben történt, ami azt jelenti, hogy egyegy leírás részben vagy egészben felhasználható más ételekhez is. Ez a sok tanáccsal megtűzdelt szakácskönyv remélhetőleg nem csak a háziasszonyok munkáját fogja megkönnyíteni, hanem hozzásegíti az embereket az egészséges táplálkozás megvalósításához. Az anekdota szerint Szókratész egyszer végigsétált az athéni piacon, és így kiáltott fel: Mennyi minden, amire nekem semmi szükségem sincs! Ez az ókori felismerés ma is érvényes. Akkor mondhatjuk el magunkról, hogy természetesen táplálkozunk, ha bemegyünk egy szupermarketbe, és meglepődve állapítjuk meg, hogy itt semmi sincs, amire nekünk szükségünk lenne.