KONYHAI VILLAMOS KÉSZÜLÉKEK BESZERZÉSE

A konyhai villamos készülékek beszerzése ma még a legtöbb családban eseményszámba megy, mivel meglehetősen drágák. Éppen ezért nem árt megfontolni, hogy mit és mikor vásároljunk, hacsak nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a szüleink minden felszerelési tárggyal ellátott komplett konyhát ajándékoznak nekünk. Akik lassan, fokozatosan kívánják kialakítani a háztartásukat, azok a villamos készülékek beszerzését a hűtőszekrénnyel kezdjék. Enélkül ugyanis elképzelhetetlen egy korszerű háztartás fenntartása, mivel a megvásárolt nyersanyagot nem tudjuk a felhasználásig romlásveszély nélkül tárolni, és az elkészült étel sem tartható szobahőmérsékleten néhány óránál tovább. Működési elvét tekintve a közforgalomban kétféle hűtőszekrény szerezhető be, az egyik az abszorpciós, a másik a kompresszoros. A különbség közöttük annyi, hogy amíg az abszorpciósnál a hűtőgáz cirkuláltatásáról fűtőbetét gondoskodik, addig a kompresszorosnál a gáz áramoltatását egy csendes járású villanymotor végzi. Az abszorpciós hűtőgép előnye, hogy működés közben semmi zajt sem kelt, hátránya viszont, hogy valamivel több áramot fogyaszt, mint a kompresszoros változat. Mivel ez a fogyasztásbeli különbség nem túl nagy, helyesebben járunk el, ha aszerint választunk, hogy a készülék hol, melyik helyiségben fog üzemelni. A kompresszoros gép csendben működik ugyan, de a motor megindítása és leállása mechanikai rázkódással jár, ezért jobb minél távolabb helyezni a hálószobától. Ha erre nincs mód, akkor csak az abszorpciós változat jöhet számításba. Aki beköltözés előtt radiesztétával felmérette a lakását, az jól teszi, ha a hűtőszekrényt vízér vagy Hartmann–csomópont fölé állítja, mert ez fokozza a benne tárolt élelmiszerek eltarthatóságát.

A hűtőszekrény méretét elsősorban a családtagok számától, és a rendelkezésre álló hely nagyságától tegyük függővé. Mivel általános tapasztalat, hogy a legnagyobb hűtőszekrény is kicsinek bizonyul idővel, ne vásároljunk kisméretű készüléket. Ezt ugyanis előbb–utóbb le fogjuk cserélni, mert nap mint nap azon bosszankodunk, hogy soha semmit nem lehet berakni, miután állandóan tele van. Így kénytelenek leszünk az egyik edényt a másikra tenni, ami nem egyszer azzal a következménnyel jár, hogy az ajtó kinyitásakor az “edénytorony” ledől, és rámolhatunk ki mindent, takarítás végett. Tisztítani természetesen normál körülmények között is kell a hűtőgépet, de nem mindegy, hogy milyen időközönként. Régebben erre meglehetősen gyakran került sor, mivel a korábbi típusokat meghatározott időnként le kellett olvasztani. Ma már azonban kaphatók önleolvasztásos rendszerű hűtőgépek is, amelyek ezt a műveletet automatikusan elvégzik. Ezeknél a készülékeknél tulajdonképpen nem jégleolvasztás történik, hanem jégmentesítés oly módon, hogy a hűtőszekrény belső terének hátsó oldalára felszerelt páralecsapó armatúra a hűtőtérben képződő párát vízzé alakítja. A szerkezetről lecsöpögő víz egy kis nyíláson keresztül a gép hátoldalán elhelyezett tálcába folyik, ahol a hőcserélő rács által kisugárzott meleg elpárologtatja. Mivel a hagyományos és az önleolvasztós rendszerű automata hűtőgép között nincs túl nagy árkülönbség, kényelmi szempontból célszerű az utóbbit választani.

Léteznek már “no frost” jelzésű indirekt hűtési rendszerű készülékek is, amelyekbe egy hideg levegő cirkuláltató ventilátor van beépítve. Ezt kiegészíti egy speciális légnedvesség–szabályzó szűrő, ami meggátolja a zöldség–gyümölcs kiszáradását. Ennek a kb. 30 %–al drágább megoldásnak az az előnye, hogy nem csupán a páralecsapódást, azaz a jegesedést gátolja meg, hanem a belső légtér állandó cseréjével azt is, hogy az ételek átvegyék egymás szagát. Ez a kellemetlen jelenség egyébként normál hűtőszekrényeknél is megakadályozható, ha az ételt gondosan lefedve tároljuk. Erre a célra ma már sokféle méretű és formájú műanyag doboz kapható. A legkorszerűbbek lég– és cseppmentesen zárnak, így aromamegőrző tulajdonsággal is rendelkeznek. A többnyire polietilén–alapanyagú frissen tartó dobozok közül lehetőleg olyan gyártmányt válasszunk, amelynek az alján egy talpas poharat és egy villát szimbolizáló ábra látható. Ez a piktogram az ENSZ egészségvédelmi szervezetének a jele, és garantálja, hogy az alapanyagul használt műanyag környezetbarát adalékokból készült, és abszolút méregmentes. Ha a megkülönböztető jelzésű egészségkímélő dobozok közül kellő választék áll rendelkezésünkre, akkor azokat a típusokat részesítsük előnyben, amelyeknek a címkéjén egyértelműen fel van tüntetve, hogy légmentesen zárhatók, mert a benyomott fedéllel enyhe vákuum alatt tartott élelmiszer jóval tovább megőrzi frissességét, mintha légmentesen nem zárható dobozban tárolnánk.

A hűtőszekrények legtöbbjében felül van egy mélyhűtő rekesz is, amely jégkocka készítésén kívül nem sok mindenre használható. Ez a rekesz ugyanis nem gyorsfagyasztó, így az ide betett zöldség, gyümölcs és egyéb fagyásra érzékeny nyersanyag felolvasztás után lottyadt, gusztustalan lesz. Más a helyzet azonban, ha a mélyhűtőtér egycsillagos. Ebben az esetben kiválóan alkalmas arra, hogy mézzel összekevert limonádét, rostos gyümölcslevet vagy dzsemet tároljunk benne. Az egycsillagos hűtőtér által biztosított –6 °C–os hőmérséklet még nem elegendő ahhoz, hogy ezek a nagy gyümölcscukor–tartalmú nyersanyagok megfagyjanak, de ahhoz elegendő, hogy meggátolja a romlásukat. Az egycsillagos hűtőtérből kivett rostos gyümölcslénél nem kell megvárni, amíg felenged, hanem csak fel kell hígítani szobahőmérsékletű ásványvízzel, és máris fogyasztható a kellemesen pincehideg ital. Ezen a hőfokon a sajt sem szárad ki, nem penészedik meg, és kivétel után azonnal reszelhető. Jól tárolható benne a felbontott lecsó, és a megmaradt csipetke is, mert nem fagy kőkeménnyé, mint a háromcsillagos mélyhűtőben, kanállal még éppen kivehető belőle a szükséges mennyiség. Igen alkalmas ez a hűtőtér az élesztő, valamint a sütemények kenésénél megmaradt nyers tojás fagyasztására is. Nem kell órákig várni a felengedésre, mivel kivétel után pár perc múlva használhatók.

Sajnos, az ipar nem ismerte fel ezt a lehetőséget, ezért ma már egyre kevesebb az egycsillagos hűtőtérrel rendelkező hűtőszekrény, lassan mindenütt felhagynak a gyártásával. Biztató jel azonban, hogy már akad olyan cég, amely egy–egy típus elkülönített mélyhűtő rekeszét hőfokszabályzóval látja el, ami +8 és –18 °C közötti beállítást tesz lehetővé. Ezáltal jelentős mértékben kiszélesedik ezeknek a normál hűtőtér alatt vagy felett elhelyezett különajtós rekeszeknek az alkalmazhatósága. Még azok is nagy hasznát veszik ennek a multifunkciós rekesznek, akik nem főznek otthon, mert +1 °C–ra beállítva sokáig eltartható benne a készen vásárolt zöldségsaláta, a friss gyümölcs, vagy a különféle tejtermékek. A jelenleg forgalomban levő kombinált hűtőszekrények közül leginkább az olasz Candy cég CDP 240S ECO típusú készülékének a mélyhűtő rekeszét érné meg átalakítani egycsillagosra. Belsőtéri kialakítása ugyanis ennek a legszerencsésebb, ezt lehet a legjobban megpakolni, és az üzemi zajszintje is igen alacsony. Ráadásul kevés áramot fogyaszt, a garanciaideje 3 év, és az ára sem magasabb a konkurencia hasonló űrméretű készülékeinél.

Az egycsillagos hűtőszekrények újbóli gyártásba vétele, illetve a szabályozható mélyhűtőtér elterjedése azzal az előnnyel járna még, hogy megoldható lenne a fogyasztók vegyszermentes gyümölcslével való ellátása, és megszűnnének a szőlőtermelők gondjai is. A borászok egyre jobban panaszkodnak, hogy a csökkenő borfogyasztás következtében nem tudnak mit kezdeni a terméssel. Ez a gond azonban nagyon egyszerűen megoldható lenne, ha az étkezési célra alkalmatlan borszőlőt nem borként, hanem must formájában hoznák forgalomba. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint az alaposan megmosott szőlőt gépi úton leszemezni, és egy nagyteljesítményű préssel kinyerni belőle a szűrt gyümölcslevet. Ezt a sűrű, tömény mustot papírdobozokba töltve és lefagyasztva az élelmiszerboltok mélyhűtő gondoláiban lehetne árusítani. A fogyasztók a kívánt fajtájú és színű mustot otthon beraknák hűtőszekrényük egycsillagos mélyhűtő rekeszébe, ahonnan bármikor elővehetnék és szobahőmérsékletű ásványvízzel hígítva azonnal fogyaszthatnák. Ez a módszer nem csak egészséges, hanem nagyon gazdaságos is lenne, mert jelenleg a rostos gyümölcslevek gyors romlékonysága miatt a mustot erősen felhígítják, és több mint 80 %–nyi vízzel keverve forgalmazzák. Ráadásul ez a kb. 12 % gyümölcstartalmú híg gyümölcslé jelentős mennyiségű citromsavat is tartalmaz, hogy szobahőmérsékleten eltartható legyen. A gyártók és a kereskedők tehát ma még világviszonylatban több millió hektoliternyi vizet tárolnak és szállítanak egyik helyről a másikra, teljesen értelmetlenül. A fagyasztásos módszer elterjedésének nagy előnye lenne még, hogy az ily módon forgalomba hozott gyümölcslevet nem lehet hamisítani sem, mivel vízzel felhígítva –6 °C–on megfagyna, és ezzel egyértelművé válna a hamisítás ténye. Ebben az esetben még a borászatban ismert pancsolás sem vezethetne eredményre. A felhígított must közönséges cukorral való “dúsítása” ugyanis nem csökkenti a fagyáspontot, mert a víz megfagyását csak a gyümölcscukor képes megakadályozni. Ez a fajta cukor azonban olyan drága, hogy erre a célra nem lenne kifizetődő az alkalmazása.

Azokban a háztartásokban, ahol a családtagok elfoglaltsága nem teszi lehetővé a naponkénti vásárlást, vagy csak jelentős távolságban található bevásárlásra alkalmas üzlet, előbb–utóbb be kell szerezni egy fagyasztószekrényt is. A fagyasztószekrény illetve mélyhűtőláda különösen előnyös a kiskerttel rendelkező családoknál, mivel a zöldség–gyümölcs tartósításának jelenleg legegészségesebb és legtökéletesebb módja a gyorsfagyasztás. Beszerzésére ugyanaz vonatkozik, mint a normál hűtőszekrényekre, azaz lehetőleg minél nagyobbat vásároljunk. Egyébként a kissé drágább fagyasztószekrénynek az az előnye a fagyasztóládával szemben, hogy kevesebb helyet foglal, és a benne tárolt nyersanyag rekeszekre osztható. A fagyasztóládába viszont több élelmiszer rakható, így a fajlagos energiaköltsége alacsonyabb. Ez utóbbi használata esetén ügyeljünk arra, hogy a gyorsfagyasztó rekeszből a nyersanyagot a fogyasztás sorrendjében rakjuk át a tároló rekeszbe, ellenkező esetben le kell túrni egészen az aljáig, ha valamit keresünk.

Ha úgy döntünk, hogy a petrezselymet illetve a friss fűszernövényeket konyhakész állapotban fagyasztjuk, akkor olyan polietilénből készült jégkockatartót célszerű beszerezni hozzá, ahol minden egyes kockának saját tálkája van, így egymástól függetlenül kiemelhetők. Érdemes még megemlíteni, hogy az üvegpohárba vagy befőttesüvegbe töltött folyadék nyugodtan betehető a mélyhűtőbe, nem fog szétfagyni. A hengeres üvegedényekben ugyanis a teletöltött palackokkal ellentétben a folyadék felfelé tud tágulni, így nem repeszti szét az üveget. Arra azonban ügyeljünk, hogy a befőttes üveget ne töltsük tele a nyakáig, mert fagyás közben a víz térfogata 10 %–al növekedik.

A mélyhűtőszekrények elengedhetetlen tartozéka kell legyen a fóliahegesztő, mivel a kiporciózott nyersanyagot fagyasztás előtt légmentesen le kell zárni. Az oxidáció megakadályozása érdekében a polietilénzacskót úgy hegesszük le, hogy minél kevesebb levegő maradjon benne, vagyis a fólia minél szorosabban tapadjon a nyersanyaghoz. A nyersanyagok légmentes lezárásával meggátoljuk a kipárolgást is, így a mélyhűtő nem jegesedik el olyan hamar, ritkábban kell leolvasztani. A hűtő– és fagyasztószekrény időszakos leolvasztását lerövidíthetjük, ha törlőruhára állítva belehelyezünk egy fazék forró vizet, és rácsukjuk az ajtót. A mélyhűtő falára hízott jeget hagyjuk magától leválni. Ne feszegessük, mert ezzel nem csak a burkoló lemezt sértjük meg, hanem eltörhetjük az alatta húzódó gázvezető csöveket is. A mélyhűtőből kivett élelmiszereket rakjuk át hűtőtáskába, vagy csomagoljuk papírba, és szorosan egymás mellé rakva tegyük egy fedéllel zárható műanyag edénybe, vagy papírdobozba, így meggátolható a felolvadásuk. Lényegesen könnyebb helyzetben vannak a félautomata készülékek tulajdonosai. Ennél a típusnál a hőfokbeállító kerék közepén található piros gomb megnyomásával a gép leolvasztja önmagát, és ezt követően automatikusan visszakapcsol hűtésre. Leolvasztás után a hűtőszekrény belső terét szódabikarbónás vízzel mossuk át, majd töröljük szárazra. Erre a szagtalanító eljárásra nem csak higiéniás szempontból van szükség, hanem azért is, mert ha a fagyasztórekeszben visszamaradt vékony vízrétegre rárakjuk a nyersanyagot, úgy odafagy, hogy megmozdítani sem tudjuk. A mélyhűtőszekrények évenkénti leolvasztását célszerű az éléskamra tavaszi nagytakarításával összekötni. Április végére, május elejére többnyire már elfogy a tavalyi termés, az új pedig csak 2–3 hét múlva várható.

Mind a hűtő–, mind a fagyasztószekrény beszerzésénél legyünk tekintettel az áramfogyasztásra is. A korszerű, energiatakarékos készülékek drágábbak ugyan, de az árkülönbözet a jóval alacsonyabb villanyszámla révén néhány év alatt megtérül. Csökkenthető az áramfogyasztás azáltal is, ha a készüléket nem csak belül, hanem kívül is tisztán tartjuk. Ennek során legalább évente egyszer poroljuk le, vagy áramtalanítás után vizes ruhával töröljük tisztára a hűtőrácsot, mivel a rárakódott por rontja a hűtés hatásfokát. A zsúfolásig telerakott hűtőszekrény fogyasztása is jelentősen megnő, a levegőcirkuláció akadályozása miatt. Az előzőeken túlmenően ezért sem érdemes a szükségesnél kisebb készüléket venni. Környezetünk védelme érdekében a vásárlásnál részesítsük előnyben a freonmentes hűtőszekrényeket. A hagyományos hűtőszekrények aggregátorából kiszabaduló freongáz ugyanis jelentős mennyiségű ózont képes elbontani, és ez is hozzájárul a Földünket körülvevő ózonpajzs elvékonyodásához.

A megmaradt vagy előre megfőzött ételt azonban nem csak hűteni kell, hanem fel is kell melegíteni. Ennek hagyományos módja, hogy vastag falú edényben, lángterelő felett melegítjük, miközben gyakran megkeverjük, hogy ne égjen le. Így viszont nem melegíthető fel minden étel, mert keverés közben összetörik. A rakott ételek, a palacsinta vagy az aranygaluska pl. csak grillsütőben vagy mikrohullámú sütőben melegíthető fel tökéletesen, nem is szólva a sütemények felfrissítéséről. Ezek a sütők természetesen nem csupán melegítésre alkalmasak, hanem jó néhány ételt el is lehet készíteni bennük. Legelőnyösebb a grillsütő használata, mivel jóval kevesebb energiával lehet benne kisebb adag nyersanyagot sütni, mint a háztartási tűzhelyek sütőjében, és az ily módon készült étel gusztusos, ropogós lesz. Grillsütőből igen sokféle típus kapható az egyszerű, melegítésre alkalmas változattól kezdve az időzítő órával és motoros nyárssal rendelkező készülékekig. A vegetáriusok azonban nem tudnak mit kezdeni a forgatható nyárssal ellátott, grillcsirke készítésére kifejlesztett típussal, számukra a legegyszerűbb szendvicssütő változat is megfelel. Amennyiben a pénztárcánk engedi, akkor üvegajtós, hőfokszabályzós készüléket válasszunk, mert ennél elkerülhető a felmelegített ételek megégése. A luxus kivitelre vágyók időzítő órával ellátott példányt is vásárolhatnak, de a meglehetősen drága beépített kapcsolóóra jól helyettesíthető egy mechanikus főzőórával.

A grillsütők különleges változata a kontakt grillnek nevezett szétnyitható sütő. Ez a teflon bevonatú, leginkább sajtos tallér–sütőre emlékeztető villamos készülék elsősorban hússzeletek gyors sütésére szolgál, így a vegetáriusok szintén nem sok hasznát veszik. Aki még nem szokott le teljesen a húsevésről, és ragaszkodik ehhez az egyébként meglehetősen drága készülékhez, olyan típust válasszon, amelynél a sütőlap kiemelhető, mivel a rögzített sütőlap nehezen tisztítható. Mellesleg a kiemelhető sütőlappal szerelt készülékekhez legtöbbször mellékelnek egy finomabb bordázattal ellátott sütőlapot is, amellyel ostyát (pl. sajtos tallért) lehet sütni. Egyébként a gofrisütő is egy speciálisan kiképzett kontakt grillsütő, ennek az ára azonban egy átlagcsalád éves gofriszükségletét alapul véve nem térül meg. Alapelvét tekintve a kontakt grillsütőhöz hasonló módon működik az elektromos palacsintasütő is. Ez a szintén nem olcsó készülék elsősorban azoknak ajánlott, akik nem tudnak egy palacsintát megfordítani anélkül, hogy szétszakadna; ennek a nyeles eszköznek a tésztába mártogatása ugyanis olyan egyszerű, hogy még egy gyerek is el tudja végezni. További előnye, hogy a szabályozott sütési hőmérséklet következtében a lakást nem árasztja el a füst és az olajszag. Mivel az elektromos palacsintasütő teflon bevonatú, kevesebb zsiradékkal készült tésztával is üzemképes. Ebben az esetben azonban a kisült palacsintát egy hőálló üvegtálba rakva takarjuk le, különben nagyon kiszárad. Ennek oka, hogy az ily módon előállított palacsinta rendkívül vékony. Ennek ellenére nem ropogós a széle, így az ínyencek elvárásainak nem képes eleget tenni.

A másik ételmelegítésre és ételkészítésre egyaránt alkalmas készülék a mikrohullámú sütő. Ez a nagyfrekvenciás elektromágneses hullámokat kibocsátó készülék alapvetően abban tér el a más rendszerű sütőktől, hogy belülről kifelé melegíti az ételt, így sütés közben a nyersanyag felületének hőmérséklete alig tér el az őt körülvevő levegő hőmérsékletétől. Ezt a legmodernebb kutatási eredményeket ötvöző készüléket egyébként magas ára miatt először csak az újgazdag sznobok vásárolták, hogy pukkasszák vele az ismeretségi körüket. Később az ár csökkenésével szélesebb társadalmi rétegek is hozzáfértek ehhez a különleges sütőhöz, de ezzel arányosan nőtt a problémák száma is. A csalódott vásárlók egy része olyan szélsőséges véleményt alakított ki róla, hogy csak undorító, nyálkás ételek készíthetők vele. Ezek a panaszok azonban főleg arra vezethetők vissza, hogy sokan nem tudják, hogy a nevével ellentétben a mikrohullámú sütő nem sütő, hanem pároló. Ez a készülék ugyanis azáltal kelti a hőt, hogy a rövid hullámhosszú elektromágneses hullámok a nyersanyag belsejében levő vízmolekulákat gyors mozgásra késztetik, ami azután az étel puhulásához vezet. A max. 100 °C–os hő tehát nem kívülről hatol befelé, hanem belül keletkezik. Mivel a nyersanyag felületén nem található számottevő vízmolekula, ezért nincs, ami melegítse. Ennek tudható be, hogy a mikrohullámú sütőből kivett étel úgy néz ki, mintha nem lenne megsülve. Ez a fajta készülék tehát nem pirít, nem lehet számon kérni rajta a pörzsanyag–képződés hiányát. A mikrohullámú sütőben készült étel nem lesz ropogós, és hiányozni fog róla a magyaros sültek felületén elengedhetetlen világospiros, gusztusos bevonat.

Ennek a hátránynak a kiküszöbölésére időközben kifejlesztettek egy kombinált készüléket is, amelyben beépített grillező gondoskodik a puhára főtt sültek utólagos pirításáról. A grillsütővel kombinált mikrohullámú sütők azonban meglehetősen drágák. Létezik még egy látszólag egyszerűbb megoldás a pirulás elősegítésére, az ún. barnító tál használata, de ez sem olcsó mulatság. Ez a speciális edény egyébként oly módon fejti ki hatását, hogy az alját cink–oxid réteggel vonják be, ami elnyeli a mikrohullámú sugarakat, amitől felforrósodik, és az általa kisugárzott kb. 310–320 °C–os hő pirítja az ételt. A legújabb változat azonban már a Lopakodónak nevezett kémrepülőgéphez kifejlesztett bevonattal készül, amely még tökéletesebben nyeli el a mikrohullámokat. A barnító tál azonban önmagában nem eredményez egyenletes pirulást, ezért a gyártók előálltak egy másik kombinált készülékkel is, amelynél a barnítás egyenletességét a sütőben képződő meleg levegő cirkuláltatásával érik el. Tovább drágította ezeket a készülékeket, hogy az egyenletes puhulás és pirítás érdekében az igényesebb típusokat forgó tányérral látták el, hogy a mikrohullám a nyersanyag minden oldalát egyformán érje.

Ettől kezdve az olcsóbb készülékeket elsősorban ételek melegítésére, és a mirelit termékek felolvadásának gyorsítására ajánlották a gyártók. Azonban ezen a téren is adódtak gondok. Kétségtelen, hogy a mikrohullámú sütőben jóval rövidebb idő alatt enged fel a mirelit áru, mint szobahőmérsékleten, de ez a módszer nem minden esetben alkalmazható. A fagyasztott zöldségek és gyümölcsök gyors felolvasztása esetén megsérül a sejtfal, ami a vitaminok és egyéb értékes ásványi anyagok kifolyását eredményezi. Ezeket az élelmiszereket előnyösebb előző este a mélyhűtőből normál hűtőszekrénybe átrakni, és másnapra károsodás nélkül felengednek. Igen jól használható azonban a mikrohullámú sütő a lefagyasztott nyers húsok felolvasztására, mert amíg egy 8 kilós pulyka szobahőmérsékleten teljesen felenged, addig a bőre már romlani kezd. Vegetáriusok azonban nem sok hasznát veszik ennek, így számukra egyetlen lehetőség marad, az ételek melegítése, hiszen a mikrohullámú sütőben percek alatt felmelegíthető a hűtőből kivett étel, anélkül, hogy leégne. A probléma azonban az, hogy a normál készülékekbe nem lehet fémedényt betenni, mivel ettől szikrázni kezdenek, zárlatosak lesznek. Az ételt tehát nem melegíthetjük fel abban az edényben, amelyikben megfőztük, hanem át kell előbb tenni egy festetlen porcelán, üveg vagy műanyag tálba, és le kell fedni. A dupla mennyiségű edény mosogatásával viszont elveszítjük azt az időt, amit a gyors melegítéssel nyertünk. A gyártók azonban erre a problémára is gondoltak, mert újabban olyan zárlatbiztos (két magnetronnal üzemelő) készüléket dobtak a piacra, amelybe fémedényeket is be lehet rakni. A baj csak az, hogy ez egyelőre még rendkívül drága, így nagyon kevesen engedhetik meg maguknak a beszerzését. A kevés idővel, de annál több pénzzel rendelkezők azonban műszaki szempontból nyugodtan megvásárolhatják ezt a típust, használhatóságát tekintve nem fognak csalódni benne, mert ételmelegítésre igen praktikus.

Mivel a mikrohullámú sütő alapvetően eltér a hagyományos sütőktől, az üzemeltetésével kapcsolatban érdemes néhány dologra felhívni a figyelmet. Szigorúan tilos benne bő olajban sütni, mert a felforrósodott olaj meggyulladhat. Folyadéktartalmú ételek főzése vagy sütése esetén ajánlatos letakarni a tálat, hogy a fröcskölés következtében ne szennyeződjön be a sütőtér. Azokat az ételeket is le kell fedni, amelyeket más sütőkben is le szoktunk takarni, hogy nedvességtartalmuk ne párologjon el olyan gyorsan, és ne száradjanak ki. Ha más fedő nincs kéznél, akkor erre a célra átlyukasztott polietilénfólia vagy egy szalvéta, illetve papírtörölköző is megfelel. Amennyiben nem forgótányéros a készülék, akkor az egyenletes melegedés érdekében legalább egyszer ajánlatos átkeverni az ételt. Üzem közbeni káros sugárzástól nem kell tartanunk, mivel az ajtó kinyitásakor azonnal leáll a mikrohullámú gerjesztés. Héjas nyers tojást, diót, mandulát vagy más csonthéjas gyümölcsöt ne tegyünk mikrohullámú sütőbe, mivel a gyors felmelegedés következtében keletkező gőz szétrobbantja a kemény burkot. Vigyázzunk a tükörtojással is, sütés előtt villával szurkáljuk meg a sárgáját, mert előfordult már, hogy fogyasztás során, beleszúráskor a forró tojássárgája kispriccelt, és komoly szemsérülést okozott. Légmentesen lezárt polietilénzacskóba csomagolt nyersanyagot szintén felbontva szabad csak a sütőtérbe rakni, hogy a pára szabadon kiáramolhasson belőle.

Ha valamilyen szennyeződés került a sütő belső falára, akkor ne kapargassuk, hanem helyezzünk a készülékbe egy vízzel töltött hőálló üvegtálat, és kapcsoljuk be. Az intenzív gőz fellazítja a szennyeződést, és ezt követően puha, nedves ruhával is könnyen kitörölgethetjük a belsejét. Különös gondot fordítsunk az ajtó illeszkedő felületeinek tisztán tartására, hiszen csak így biztosítható a hézagmentes zárás. Ellenkező esetben a készülékből kilépő 2450 Mhz frekvenciájú káros sugárzás a nemzőképesség megbénulását, vagy szürkehályogot okozhat. Ugyanezen okok miatt tartózkodjunk a zárszerkezet házilagos javításától is. Egyébként a mikrohullámú sütőben használt edényeket a szokásosnál jóval könnyebb elmosogatni, mert nem ég le benne az étel. Kétségtelen előnye még, hogy használata során nem keletkezik ételszag, és kívülről sem melegszik fel, így szinte bárhol elhelyezhető. Káposzta vagy egyéb “illatos” ételek melegítése esetén tehát az aromás gőzök nem jutnak ki a légtérbe, viszont beivódnak a sütőtér falába. Ettől a kellemetlen szagtól úgy szabadulhatunk meg a legegyszerűbben, hogy egy pohár vízbe néhány csepp ecetet vagy citromlevet keverünk, betesszük a sütőbe, és kb. 1 percig forraljuk. A mikrohullámú sütőnek nem használ, ha üresen jár, ezért az étel behelyezése előtt ne kapcsoljuk be, és még a főzés befejezése előtt kapcsoljuk ki, mivel számos készítménynél a készre puhítást a nyersanyagban felhalmozódott energia fejezi be.

A mikrohullámú sütők használatával kapcsolatban nem szabad elhallgatni azt a nemrégen nyilvánosságra hozott kutatási jelentést, amelyet a laussannei Biokémiai Intézetben végzett vizsgálatok alapján adtak ki. A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy Svájcban, ahol a magas életszínvonal következtében elterjedten alkalmazzák a mikrohullámú sütőket, még soha nem regisztráltak annyi leukémiás gyereket, mint az utóbbi években. A kísérletben 8 önként jelentkező vett részt, akik felváltva kaptak nyers, majd mikrohullámú sütőben főzött táplálékot. Ennek során megállapították, hogy a mikrohullámú sütőben felmelegített vagy főzött élelmiszer fogyasztása után a kísérleti személyek vérében csökkent a hemoglobin–érték, módosult a koleszterinegyensúlyt befolyásoló HDL és LDL faktorok aránya, minek következtében emelkedett a koleszterinszint, és megváltozott a vér vastartalma is. Külön megvizsgálták a mikrohullámú sütőben felforralt tejben létrejött változásokat, és azt tapasztalták, hogy megnövekedett a savasságának a foka, megváltozott zsírtartalmának a struktúrája, növekedett a nemfehérje—nitrogén arány, csökkent a folsavtartalma, és a tej energiával telítődött fel. Minden élelmiszernél egyértelműen kimutatható volt a mikrohullámú sugárzás sejtmembránra gyakorolt romboló hatása, amely géntechnológiai ismereteink szerint mutációhoz vezet. A legnagyobb gond azonban az, hogy a mikrohullámú energia a táplálék útján továbbkerül a szervezetbe, ami megzavarja a sejtek bioenergia–felvételét, és rákos elváltozásokat okozhat. Ezek a vizsgálati eredmények azonban még nem véglegesek, a tudósok szerint további kiterjedt kutatásokra van szükség ahhoz, hogy egyértelmű bizonyítékokkal rendelkezzünk ennek a hőkezelési módnak a káros hatásáról.

A konyhai készülékeket gyártó ipar ugyancsak sok kritikát megért terméke a fritu. A fritu, vagy más néven fritőz nem más, mint egy elektromos árammal fűtött hőfokszabályzós fazék. Általában 2,5 liter étolajat kell beleönteni, és a hasábburgonyát valamint a húsokat ebben a bő zsiradékban, szagmentesen ki lehet sütni. A nagy mennyiségű olaj lehetővé teszi, hogy a nyersanyagot távol tartsuk a fazék falától, és ezzel megakadályozzuk a megégését. Ezt a feladatot egy korrózióálló acélhuzalból készült kosár látja el, amit a feltöltött edénybe kell helyezni. A kész étel az acélkosárral együtt kiemelhető, a visszamaradó olaj pedig még 4–5 alkalommal használható, nem kell kiönteni a fazékból. Ez azonban csak akkor igaz, ha a frituhoz mellékeltek egy mikrofiltert is. Ez a finom perforációval ellátott korrózióálló acéltál az edény oldalfala és a drótkosár között helyezkedik el, és a sütés végén kiemelve kiszűri az olajból az égett pörcöket, és a kirántott ételek bundájáról lehullott zsemlemorzsát. Az így visszamaradó zsiradék teljesen tiszta lesz, és valóban nem fenyegeti a romlásveszély. A panaszok főleg azoktól a vásárlóktól származnak, akik az olcsó, mikrofilter nélküli változatot vették meg, hiszen ez a típus jóformán semmivel sem tud többet, mint egy közönséges serpenyő. Ebben az esetben még azt sem lehet felhozni előnyként, hogy a sütés a fritu aljától és oldalfalától legalább 1 cm–re történik, így nem áll fenn az égésveszély, mivel a boltokban külön is lehet kapni olyan korrózióálló acélkosarat illetve perforált acéltálat, amely ezt lehetővé teszi. Ha ilyen utólag megvásárolt füles kosarat egy hasonló méretű fazékba rakunk és bő olajat öntünk rá, akkor lényegében ugyanazt az eredményt érjük el olcsóbban, mint a mikrofilter nélküli olajsütőkkel. (Az edényt nem szabad lefedni, mert ha a gőz nem tud eltávozni, akkor az étel nem sülni fog, hanem főni.)

Nem tudjuk maradéktalanul kihasználni a fritu által nyújtott előnyöket akkor sem, ha erősen fűszeres (pl. fokhagymás) ételeket sütünk benne. Ebben az esetben ugyanis olyan intenzív mellékíz marad az olajban, hogy kénytelenek leszünk a több mint 2 liter zsiradékot kiönteni, vagy légmentesen lezárható üvegben a következő sütésig hűtőszekrényben tárolni, mivel más ételeket tönkretenne. A húsevők nem sok hasznát veszik a fritunak, ha halat sütnek, mert ugyanabban az olajban más hús már nem süthető. Az átlagosnál hamarabb kell lecserélni a zsiradékot akkor is, ha erősen habzik, mivel ebben az esetben túl magas volt a nyersanyag nedvességtartalma. Amennyiben nem cseréljük le, akkor a benne levő víztől még a teljes elhasználódás előtt megavasodhat. A jelentős mennyiségű olaj ellenére a frituba nem rakható egyszerre sok nyersanyag, mert a szoros lezárás miatt a megengedettnél több gőz keletkezik, és sülés helyett párolódni fog az étel. Ennek következtében a kirántott készítményekről leválik a panír, “eláznak” a frissensültek. Ez nem csak az ételt teszi tönkre, hanem idő előtt “kifárasztja”, sötétté és kellemetlen szagúvá teszi az olajat is. Vigyázzunk a kirántott zöldségek frituban való sütésével is, mivel a nedves felületről könnyen leválik a bunda. Ha mindent egybevetve mégis megvesszük ezt a készüléket, ne felejtsük el az automata hőszabályzót minden egyes ételnél az előírt értékre beállítani, mert amennyiben a szükségesnél nagyobb hőfokon végezzük a sütést, akkor az olaj hamar tönkremegy. A kipárolgó gőzök aktív szénnel történő szűrésén, azaz a szagtalanításon kívül ugyanis a fritu legnagyobb előnye az automata hőfokszabályozás, amely gondoskodik arról, hogy a zsiradék ne hevüljön túl, azaz minél kevesebb egészségre ártalmas égéstermék keletkezzen benne.

Óvakodjunk a frituhoz ajánlott magas égéshőjű speciális olajoktól (pl. kókuszolaj, zsírral kevert keményolaj). Nagyon sokáig használhatók ugyan a kifáradás veszélye nélkül, de jelentős telített zsírsavtartalmuk következtében káros hatást gyakorolnak az egészségre. Itt célszerű felhívni a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha az ipar ismét elkezdene szőlőmagból étolajat gyártani. Ebből a semmi másra nem használható borászati illetve üdítőipari melléktermékből ugyanis olyan olcsó zsiradék állítható elő, amelyben hőkezelés hatására nem alakulnak ki telített zsírsavak. Nagy nedvességtartalmú nyersanyagok sütésekor előfordul, hogy az olaj pezsegni kezd, és kifut. Ezt oly módon kerülhetjük el, hogy a nyersanyaggal töltött acélkosarat először csak negyedrészig merítjük a forró zsiradékba, majd kiemeljük. Utána félig merítsük bele, és újból vegyük ki. Ezt fokozatosan addig folytassuk, amíg a habzás megszűnik. Teljes bemerítés után várjuk meg, amíg a pára túlnyomó része eltávozik az edényből, és csak utána helyezzük fel a fedelet. A tehetősebbek egyébként már kapcsolóórával ellátott automata készüléket is vásárolhatnak, így a sütés végén, a fűtőáram lekapcsolását követően egy motoros mechanizmus kiemeli az acélkosárban lévő nyersanyagot a lehűlő olajból. Ugyancsak villanymotorral van kombinálva a teflon bevonatú forgatókosaras kivitel, amely az acélkosár megdöntése következtében fele mennyiségű zsiradékkal üzemeltethető.

Érdekes változata a fritunak a cseh gyártmányú Remoska, amiből magánimport útján meglehetősen sok példány került hozzánk. A Remoska szintén árammal fűtött sütőedény, a teteje azonban néhány gőzelvezető nyílással is el van látva, így ebben a speciális fazékban nem csak sütni, hanem főzni is lehet. Aki tehát ragaszkodik a villannyal történő sütéshez, jobban jár, ha Remoskát vesz, mivel igen sokoldalú, és a leggyengébb minőségű fritunál is olcsóbb. Ráadásul a teteje üvegből van, így könnyen figyelemmel kísérhető az ételkészítési folyamat. Ebből a mini tűzhelynek is nevezhető zománcozott fedelű edényből létezik 2, 4, és 6 személyes is. A Remoskának van már egy modernebb változata, a japán Seiko cég D’ Agostino Aurora típusú légkeveréses sütő–főző fazeka. Ez a hőálló üvegből készült univerzális ételkészítő edény egy kisebb családban úgyszólván minden hőkezelési igényt képes kielégíteni. Ami a különleges fazekakat illeti, évtizedekkel ezelőtt nálunk is létezett egy Cyrkotopf nevű készülék, amely légkeveréses elven működött. Ebben a sütésre és főzésre egyaránt alkalmas magyar találmányban jóval hamarabb készült el az étel, mint a hagyományos tűzhelyeken, és ez jelentős energia megtakarításával járt. A Cyrkotopfban ugyancsak elektromos fűtőtest által szolgáltatott levegőt cirkuláltattak, így minden oldalról azonos hőfokon történt az étel hőkezelése. Érthetetlen, hogy miért hagyták abba a gyártását, mivel a jelenleg létező tűzhelyek egyikében sem lehet olyan egyenletesen sült tésztát és égésmentesen főtt ételt készíteni, mint ebben a korát jóval meghaladó készülékben.

Igen hasznos, sőt kenyérsütés esetén nélkülözhetetlen készüléke a háztartásnak a mixer. Alapvető funkciója a habverés, de a nagyobb teljesítményű típusok lágy tészták dagasztására is alkalmasak. A Graham–kenyér receptjénél már szó volt róla, hogy a kenyértészta kézzel való dagasztása igen fáradságos és hosszan tartó munka, dagasztópálcával ellátott nagyobb teljesítményű mixerrel azonban negyedóra alatt elvégezhető ez a feladat. Erre a célra egyébként legalkalmasabb egy alacsony fordulatszámú 280 W–os mixer lenne, mivel az ilyen teljesítményű gép még kézben tartható, és nem lép fel számottevő melegedés sem. A névleges teljesítmény ellenőrzésénél körültekintően járjunk el, mert a távol–keleti gyártók nem egyszer valótlan vagy megtévesztő paramétereket tüntetnek fel a terméken. Ne vegyünk meg olyan készüléket, amelynek az adattábláján üzemelést korlátozó időtartam található (pl. max. 10 min.), mert nagyon hamar túlmelegszik. Az ilyen gép kenyértészta dagasztására teljesen alkalmatlan, még akkor is, ha azt írták rá, hogy a teljesítménye: 200 W. Ezt csak néhány percig képes biztosítani, utána az erős felmelegedés következtében leég a motor. Sajnos a teljesítményszámítás körülményeit még nem rögzíti egységes szabvány, így a nyugati gyártók némelyike is irreális értéket tüntet fel a készülékén. A forgató nyomaték növelése nagyobb súllyal és motormérettel jár, így ha azt látjuk, hogy egy 280 W–os gép mérete megegyezik más cégek 190 W–os készülékével, akkor valódi teljesítménye sem nagyobb annál. A jelenleg kapható készülékek közül kenyértészta dagasztására a Philips cég HR 1540 típusú, 240 W–os mixere a legalkalmasabb. Vigyázzunk, hogy túl kemény tésztához ne használjuk, mivel a dagasztópálcája elnyíródik, tőben eltörik. Rendszeres használat esetén 3–4 év után célszerű a motor csapágyait beolajozni, mert ez jelentős mértékben növeli az élettartamát.

Mellesleg a komolyabb mixerekhez állványt és keverőtálat is lehet kapni. Ne ragaszkodjunk azonban ezekhez a meglehetősen költséges tartozékokhoz, mivel a kézben tartott mixerrel sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet dolgozni, mintha állványra rögzítenénk. Erre főleg vajjal illetve olajjal kevert tészták esetén van szükség. A zsiradék hozzáadása után ugyanis a tészta rendszerint darabokra esik, vagy a keverőpálcákra csavarodva egymástól függetlenül forog. Ebben a helyzetben a rögzített mixer tehetetlen. Kézben tartva azonban könnyen megszüntethetjük ezt a problémát, ha a pálcákat az edény oldalához nyomjuk, és így kényszerítjük a tésztát arra, hogy összehurkázódjon, és magába fogadja a zsiradékot. Gyakori probléma még, hogy a lágy tészta egészen a készülékházig felszalad a pálcára. Állványos rögzítésnél ilyenkor le kell állítani a motort, és kézzel leszedni a tésztát, nehogy a gépbe jutva tönkretegye a mechanizmust. Kézben tartva azonban erre nincs szükség. Döntsük meg kissé a készüléket, majd hirtelen emeljük ki a tálból. A ragacsos massza lehúzza a tésztát a pálcákról, anélkül, hogy kézzel segítenénk. Vigyázat! A bekapcsolt készülék pálcáihoz nem szabad hozzányúlni, mert ez súlyos balesetet okozhat.

Habverés szempontjából érdemesebb olyan típust választani, amelynél a habverő pálcák széles lemezből készültek, mivel a drótpálcák nem olyan hatékonyak. A mixert mindig a legalacsonyabb fokozaton kezdjük el használni, hogy a még össze nem kevert nyersanyag ne szóródjon szét. Habverésnél a készüléket ne emeljük ki a tálból, mert a habot szétfröcsköli. A drágább mixerek merülőturmixként is üzemeltethetők. Ehhez a gép alján egy nyílást alakítanak ki, amelyen át a gyümölcspépesítést végző adapter a motor tengelyéhez kapcsolódik. Egyes típusoknál ehhez a csonkhoz aprító fej is csatlakoztatható, ami a petrezselyem aprításától a dió őrléséig sok mindenre használható.

Kenyérsütésre egyébként ma már olyan automata készüléket is gyártanak, amely a nyersanyag beadagolása után a dagasztást önmaga elvégzi, és a megadott időre a kenyeret kisüti. Ez az elektromos szerkezet azonban nem képes kovászt keleszteni, így a benne sült kenyér nem jobb minőségű, mint a boltokban árult változat. Igazán finom, foszlós kenyeret csak kovásszal lehet készíteni. Sajnos, ezt a fajtát ma már jóformán sehol sem lehet kapni, mivel a pékek nem érnek rá arra, hogy órákon át várják a kovász megkelését, a normaidő 1,5–2 óránál többet nem engedélyez egy–egy adag tészta előállítására. Ezért a dagasztást kovászpótló anyagokkal (pl. citopán) végzik, melyeknek a hatása nem sokkal múlja felül a sima élesztőt. Amennyiben időnk engedi, jobban járunk, ha a Graham–kenyérnél leírt recept szerint magunk dagasztjuk a kenyértésztát. Ebben az esetben a tészta normál sütőben is kisüthető, mert a kenyér “lelke” a kovász, a sütés módja kevésbé befolyásolja a minőséget. A meglehetősen drága automata kenyérsütő készülékek megvásárlása csak azok számára jelent előnyt, akik szeretik a frissen sült kenyeret, de nem tudnak időt szakítani a háztartási munkára. A programozható kenyérsütők használata során ne feledkezzünk meg az előírt nyersanyagok betöltése mellett a dagasztókar és a dagasztócsavar behelyezéséről sem, mert enélkül hiába várjuk a friss kenyeret. Akik komolyan kívánnak kenyérsütéssel foglalkozni, jól teszik, ha a lisztet nem az élelmiszer-áruházakban, hanem a Gabonaforgalmi Tröszt szaküzleteiben szerzik be. A malomipari boltok ugyanis közvetlenül a malmoktól kapják a lisztet, így az áraikat nem terheli a kb. 15 %–os nagykereskedelmi árrés. További 10 %–os árengedményt érhetünk el azáltal is, ha a lisztet nem kilónként vásároljuk, hanem megveszünk egy 50 kg–os zsákkal. A szezámmagot legolcsóbban bioboltokban szerezhetjük be, kimérve. Ily módon az otthon sütött kenyér nem csak finomabb lesz, mint a bolti, hanem olcsóbb is, a házi jellegű kenyerek és magvas kenyerek árának az egyharmadából megoldhatjuk családunk minőségi pékáruval való ellátását.

A mixer bonyolult, több művelet végzésére is alkalmas változata a háztartási robotgép. Ez a kiépítéstől függően habverésre, tészta dagasztására, turmixolásra, darálásra, zöldségek szeletelésére valamint reszelésre és passzírozásra használható. Ennek ellenére, ha anyagi helyzetünk engedi, akkor kerüljük az univerzális robotgépeket, és helyettük egyedi célgépeket vásároljunk. Az a gép ugyanis, amelyik mindent tud, valójában semmit sem tud tökéletesen. Az egyedi készülékek tervezése célorientált módon történik, a konstruktőrök minden tudásukat latba vetik annak érdekében, hogy azt a feladatot, amit a gépnek el kell végeznie, maximális hatásfokkal teljesítse. Eközben nem kell kompromisszumokat kötniük, mivel ezeknek a készülékeknek csak egy feladatot kell ellátniuk, de azt tökéletesen. Ha költségkímélési okok miatt mégis rákényszerülünk univerzális robotgép vásárlására, akkor feltétlenül olyan típust vegyünk, amely passzírozásra is alkalmas, mert a kézi meghajtású paradicsompasszírozók meglehetősen drágák, és a legtöbbjük még alumíniumból készül. A robotgépekből azonban a gyártók már száműzték az alumíniumot, és helyette korrózióálló acélt illetve az olcsóbb típusoknál horganyzott vaslemezt használnak.

Vannak azonban olyan robotgépek is, amelyek tökéletesen, szinte már ipari szinten látják el a különféle konyhai feladatokat. Ilyen a svéd gyártmányú Royal N24 Assistent típusú készülék. Ez a rendkívül precízen megkonstruált robotgép főként abban különbözik a kommersz társaitól, hogy a hozzá csatlakozó adapterek nem műanyagból, hanem rozsdamentes acélból vannak. Ennek következtében több évtizeden át használhatók, és a kések önélező kivitele miatt karbantartást sem igényelnek. A 400 W teljesítményű gép leghasznosabb tartozéka a 7 literes űrtartalmú acéltál, amelyben egy robosztus dagasztóhenger gondoskodik a különféle tészták összedolgozásáról. A nagy teljesítményű motornak egy teljes adag kenyértészta dagasztása sem okoz gondot. Különlegessége ennek az adapternek, hogy tartozik hozzá egy kaparókés is, amely a tál forgása közben automatikusan leszedi az oldalára ragadt tésztát. A két munkafejes alapgép szerves tartozéka még a gyümölcs– és zöldségprés; a diódaráló; a citromfacsaró; a zöldségszeletelő adapter, ami reszel és gyalul; a habverő, melynek különlegessége, hogy két “V” alakban kialakított önálló fejjel rendelkezik. Külön kell szólni a húsdaráló adapterről, ami paradicsom és szőlő passzírozásra, sőt, még kolbásztöltésre is használható. Jellemző ennek az egységnek a gondos tervezésére, hogy egy henger alakú fröcskölésgátló gyűrűt is konstruáltak köréje. Természetesen itt is megtalálható a turmixfej, ami törhetetlen műanyagból készült, a konyha kövezetére leejtve sem történik semmi baja. Pótlólagosan rendelhető hozzá egy gabonaőrlő adapter, ami mákdarálásra is alkalmas.

Az alapgép üzemi sebessége fokozatmentesen állítható. Ezen túlmenően ellátták egy elektronikus időkapcsolóval, ami a munkafolyamat elvégzése után automatikusan leállítja a motort. Sokoldalúsága ellenére a robotgép minden egyes egysége könnyen tisztítható. Megbízhatóságára jellemző, hogy a jól működő szervizhálózattal rendelkező gyártó cég 5 év garanciát vállalt rá. Szokatlanul nagy teljesítménye és strapabírása következtében előszeretettel vásárolják ezt a gépet a kisebb közösségek (pl. iskolák, óvodák, bölcsődék) is, a konyhai munka megkönnyítésére. Csupán egyetlen hátránya van ennek a gépnek, hogy rendkívül drága. Beszerzési költsége több mint ötszöröse a hasonló felszereltségű kommersz robotgépek árának. Az ÁFA befizetése ellenében azonban részletre is megvásárolható. A legtöbb professzionális kivitelű termékhez hasonlóan ez a készülék sem kapható üzletekben. Nálunk a forgalmazását a Lux Kft. végzi. Címük: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3. Telefon: 212 2338.

A mixer után az egyedi célgépek legfontosabb tagja a turmixgép. Segítségével különféle italokat, püréket, pépeket, mártásokat, krémleveseket, sőt még fagylaltmasszát is készíthetünk. Szinte elengedhetetlen a használata olyan családokban, ahol kisgyermek, illetve emésztési betegségben szenvedő családtag van, vagy ahol a levesek és főzelékek sűrítését az étel saját nyersanyagával végzik. Habár tartármártás kézzel illetve mixerrel is készíthető, az ehhez szükséges majonézt leggyorsabban és legtökéletesebben turmixgépben lehet kikeverni. A turmixgép tisztításának egyébként egyszerű és alapos módja, hogy a kelyhét félig megtöltjük meleg vízzel, és bekapcsolva pár másodpercig járatjuk. A fedelet ebben az esetben se felejtsük el felhelyezni.

A vegetáriusoknak nem csak húsdarálóra, hanem kávédarálóra is szükségük van a fűszerek őrléséhez. Azoknak azonban, akik már rendelkeznek önálló turmixgéppel, csak az őrlőfejet kell beszerezniük. Ez a megoldás sokkal előnyösebb, mint a kommersz kávédarálók megvásárlása, mivel ezek a kisméretű villamos készülékek meglehetősen gyengék, 2–3 perc használat után már erősen melegszenek, így fűszerek őrlésére nem igazán jók. Különösen alkalmatlanok arra, hogy mákot daráljunk velük, mert ez rendkívüli módon igénybe veszi a motort. Sokan a darálás megkönnyítésére cukrot kevernek a mák közé. Ez a módszer azonban nem ajánlott, mivel a fejlődő hő következtében megolvadó cukor befolyik a gép csapágyazásába, amitől előbb lecsökken a fordulatszám, majd menthetetlenül leég a motor.

Nem éppen nélkülözhetetlen, de főleg nyáron közkedvelt készülék a fagylaltgép. A legolcsóbb elektromos fagylaltkészítő gép sajnos nem szerencsés kivitelű, mert működés közben a mélyhűtőbe kell rakni. Ennek következtében a hálózati vezetékre rá kell csukni a hűtőszekrény ajtaját, ami egyrészt balesetveszélyes, másrészt az ajtó eldeformálódását okozhatja. A praktikusabb típusoknál már jégakku biztosítja a tartályban lévő massza hűtését, amit villanymotor forgat. A speciális folyadékkal töltött jégakkut előző este háromcsillagos mélyhűtőbe kell tenni, ahol másnapig megfagy. A háztartások számára kifejlesztett max. 1 liter űrtartalmú professzionális fagylaltgépek már nem csak keverik, hanem önállóan fagyasztják is a masszát, és a bennük készült fagylalt állaga semmiben sem különbözik a cukrászdai változattól. Ha ezt a drága gépet nem tudjuk megvenni, nem érdemes sajnálkozni miatta, mivel találékony háziasszonyok rájöttek arra, hogy enélkül is lehet jó minőségű fagylaltot készíteni. Ennek módja, hogy a mélyhűtőbe rakott masszát habverőpálcával ellátott mixerrel óránként jól átkeverjük. Ne feledkezzünk el egy adagolókanál beszerzéséről, mert enélkül nem lehet gusztusosan tálalni a fagylaltot. A maradék csak mélyhűtőben tárolható. A már egyszer felengedett fagylalt újra nem fagyasztható, mivel jégkristályok képződnek benne, és fennáll a romlásveszély is. A masszát célszerű előző nap elkészíteni és hűtőszekrényben lehűteni, mert minél hidegebb a nyersanyag, annál hamarabb elkészül a fagylalt.

A vegetáriánus háztartások elengedhetetlen tartozéka a gyümölcscentrifuga. Ez a készülék nem olcsó, ennek ellenére lehetőleg minél nagyobbat vásároljunk belőle. A kisméretű típusok csak arra jók, hogy néha egy–egy pohár friss gyümölcslevet készítsünk velük. Amennyiben télre nagyobb mennyiségű gyümölcslevet kívánunk lefagyasztani, akkor feltétlenül nagyteljesítményű, márkás típust vegyünk, hogy hosszú éveken át kifogástalanul szolgáljon bennünket. Ma már egyre több családban található elektromos kenyérpirító. Kenyeret ugyan grillsütőben is lehet pirítani, de ebben az esetben állandó felügyeletre van szükség. Az elektromos kenyérpirító azonban a II. fejezet végén leírt módon készen szolgáltatja az ízlés szerint barnított kenyeret.

Ezenkívül számos különleges villamos készülék található még a piacon, amelyek speciális igényeket elégítenek ki. Ilyen pl. a háztartások számára kifejlesztett kukoricapattogtató készülék. (Vigyázat, saját termesztésű kukoricával nem működik.) Ablakkal nem rendelkező szűk konyhákban pl. jó szolgálatot tesz egy tűzhely fölé szerelhető szag– és páraelszívó. Ezeknek a készülékeknek alapvetően két típusa ismert. Az egyik a páraelvezetős, a másik a levegő–visszacirkuláltatós. Az előbbit egy robosztus bádogtölcsér közvetítésével a kürtőbe csatlakoztatják, amely a légtérből elszívott levegőt a szabadba engedi. Előnye ennek a változatnak, hogy hatékonyabban működik, és olcsóbb a karbantartása. Hátránya, hogy a meleg levegőt is kiszívja a légtérből, így télen a konyha fűtése többe kerül. A levegőcirkuláltató típus a megtisztított levegőt visszaáramoltatja a konyha légterébe, így mentes ettől a hátránytól. Az üzemeltetéséhez azonban a zsírlecsapó textilszűrőn kívül egy aktív szénből készült szűrőbetét is szükséges, ami meglehetősen drága. Ezt a típust felhajtható változatban is gyártják, ami megkönnyíti a tűzhely tisztítását. A kellő hatékonyság érdekében a páraelszívó és szagtalanító készülékek szűrőbetétjeit legalább fél évente cserélni kell. Viszonylag magas áruk ellenére csodát ne várjunk tőlük, mert az alaptípusok hatásfoka csupán 25–30 %, és a legdrágábbak is max. 70 %–át tudják csak kivonni a levegő pára– és szagtartalmának. Számítsunk arra is, hogy ma még meglehetősen nagy zajjal jár a működtetésük

Ahol gondot okoz a konyhai hulladékok tárolása és elszállítása, ott felszereltethetünk a mosogatómedence alá egy “konyhamalac”–nak nevezett készüléket, amely mindenfajta nyersanyag– és ételmaradékot megdarál és bő víz kíséretében a csatornába enged. Meg kell azonban jegyezni, hogy környezetvédelmi szempontból a konyhai hulladéknak ez az eltávolítási módja nem túl szerencsés. A csatornajáratok elzsírosodása ugyanis előbb–utóbb dugulást okoz, és a tisztításuk szinte lehetetlen. Ráadásul az ételmaradék bomlása erősen szennyezi a vizet, az erjedésből eredő intenzív gázok pedig veszélyeztetik a szennyvíztelepen dolgozók testi épségét. Ugyanez vonatkozik az ételmaradék WC–kagylóba való leengedésére is. Ezek a problémák egyébként könnyen elkerülhetők, ha csak annyi ételt főzünk, amennyi várhatóan el is fogy. A pazarlás sem a pénztárcánknak, sem a világ nyersanyag– és energiakészletének, sem a környezetnek nem tesz jót. Ha kiöntjük a feleslegesen elkészített ételt, vagy kidobjuk a félig elfogyasztott kenyeret, jusson eszünkbe, hogy ezt a világ számos országában szívesen megennék. A fejlett ipari államokban elpazarolt élelmiszerekkel emberek tízmillióit lehetne megmenteni az éhhaláltól a fejlődő országokban.

A gáztűzhelyek fontos kelléke a gázgyújtó készülék, amelynek beszerzésénél körültekintően kell eljárni. Kerüljük a ma még sok helyen fellelhető tűzköves gyújtókat, mert megbízhatatlanok, és állandó karbantartást igényelnek. Ugyancsak ajánlatos lemondani a hálózatról üzemeltethető eszközökről, mivel ezek igen balesetveszélyesek. Különösen érvényes ez azokra a villamos gyújtókra, amelyeknek nincs védőföldelésük. A világ néhány országában ugyanis a villamos energia továbbításában nem alkalmazzák a földeléses rendszert, hanem a nullavezetéket a fázisvezetékkel együtt ráhelyezik a nagyfeszültségű távvezeték oszlopaira. Ennek az az előnye, hogy miután a földtől el van szigetelve, valamelyik pólus testzárlata esetén nem éri a fogyasztót áramütés. Ennélfogva ezekben az országokban a villamos készülékek fémházát nem földelik le, hiszen erre nincs szükség. Baj csak akkor van, ha ezek az eszközök magánimport útján bekerülnek olyan országokba, ahol a villamosenergia továbbításában nullavezetékként a földet használják. Ebben az esetben a fázisvezeték esetleges testzárlatakor halálos áramütés érhet bennünket, mert ezek a készülékek nem rendelkeznek egy harmadik, nullázó vezetékkel, így a fémházra került áram nem tud leföldelődni. Mivel a védőföldelés nélküli rendszer legnagyobb alkalmazója a volt Szovjetunió és tagországai, a szomszédságunk következtében számunkra különösen fontos, hogy túristaútjaink alkalmával ne hozzunk be ezekből az országokból semmilyen fémházas villamos készüléket. Ennek a helyzetnek a széleskörű tudatosításával mind a mai napig adósak a hivatalos szervek, így évente meglehetősen sokan halnak meg a keleti szomszédainktól behozott gázgyújtók, villanyvasalók és egyéb villamos készülékek meghibásodása következtében.

Visszatérve a gázgyújtókra, legideálisabbak a piezo–gyújtók, amelyek igen sokféle kivitelben vásárolhatók meg. A nálunk kapható piezoelektromos gyújtók közül a legolcsóbb és az egyik legmegbízhatóbb típus ugyancsak szovjet gyártmányú, úgyhogy inkább ezt vegyük meg, mint az ugyanonnan származó balesetveszélyes hálózati gyújtót. Az utóbbi hivatalos forgalmazása a hazai védőföldeléses rendszer következtében szigorúan tiltott, de sajnos az ún. “KGST” piacokon még mindig szép számmal megtalálható. A szovjet gyártmányú piezoelektromos gyújtónak más típusokkal szemben nagy előnye még, hogy a hajlítható lemezekből kialakított ellenpólus beállításával kétirányú szikraadásra is képes. A nyugati gyártmányok közül jelenleg a német Leifheit cég készüléke a legtökéletesebb. Ennél a megoldásnál a henger alakúra kiképzett elektróda körkörös gyújtást biztosít. Ráadásul a másik elektróda sapkaszerűen van kialakítva, amely azzal az előnnyel jár, hogy a gáz nem száll át rajta, hanem megreked alatta. Ezáltal megnő a gázkoncentráció a gyújtótérben, ami a láng gyors belobbanását eredményezi. Előnyös tulajdonsága még ennek a típusnak, hogy ergonómiai szempontok figyelembevételével tervezték, és a kivitelezése is igen esztétikus. Mellesleg a már meglevő, hagyományos konstrukciójú gázgyújtókat is átalakíthatjuk ennek megfelelően, ha a szikrakamra oldalsó és felső nyílásait egy darab ragtapasszal letakarjuk.

Vizes, földszintes lakásokban előfordul, hogy a pieso–gyújtó egyre kisebb szikrát ad. Ennek oka, hogy a nedves levegő lerontja a nagyfeszültségű készülékek hatásfokát. Miután ez a jelenség főleg télen tapasztalható, tegyük a gyújtót a kályha vagy fűtőtest közelébe. Pár óra alatt kiszárad, és újra tökéletesen fog működni. Túl közel ne rakjuk, mert akkor a műanyag ház megolvad, és a készülék tönkremegy. A legmodernebb gáztűzhelyeknél már nincs szükség külső gyújtóeszközökre, mivel a beépített gyújtószerkezet ugyanolyan szerves tartozéka a készülékeknek, mint a belső sütőtér–világítás, vagy a forró levegő cirkuláltató ventillátor. A legdrágább típusok beépített grillezővel is rendelkeznek, amelyet a gáztűzhelyeknél úgy oldanak meg, hogy felül, a tepsi középvonalában elhelyeznek egy külön gombbal működtethető cső alakú égőfejet. A belső világítással szerelt üvegajtós sütők előnye, hogy elkerülhető velük a megégés, és a tészták összeesésével sem kell számolnunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy dupla üvegablakosat vegyünk, mert a szimpla ablakkal szerelt készülékek nem sütnek egyenletesen. Léteznek öntisztító zománccal ellátott sütők is. A vegetáriánus családokban azonban ennek nincs jelentősége. Ahol nem sütnek húsokat, ott nem fröcsköl a zsír a sütőben.

Mivel a konyhai tevékenység eredményessége leginkább a tűzhelytől függ, maradjunk még egy kicsit ennél a témánál, és tekintsük át a háztartási tűzhelyek kissé sajátosan alakult fejlődési menetét. Kezdetben volt a búbos kemence, amely nem csak kenyér, hanem sütemények készítésére is kiválóan alkalmasnak bizonyult. A kenyérsütés kapcsán már szó volt róla, hogy az égetett agyagban egy olyan különleges fizikai reakció megy végbe, ami páratlan ízt kölcsönöz a benne sülő tésztának. Ennek megfelelően ezekben az ormótlan kemencékben is fantasztikusan finom süteményeket lehetett sütni. A mai fiatalok, akik már nem kóstolhatják meg a szinte mindenütt lebontott búbos kemencékben sült kenyeret és süteményeket, el sem tudják képzelni, hogy akkoriban milyen fenséges ízük és illatuk volt ezeknek a készítményeknek. Az iparosodás előrehaladtával a sok helyet foglaló búbos kemencéket felváltották a német eredete által “sparherd”–nek nevezett tűzhelyek. Ezeket a vaslemezből készült, kívül zománcozott sütő–főző alkalmatosságokat a városokban fával, vidéken pedig kukoricaszárral vagy csutával fűtötték, és a bennük készült sütemények minősége nem sokkal maradt el a búbos kemencében sütött tésztáktól. A főzőrészben keletkezett forró levegő ugyanis körbejárta a sütőrészt, amely vastag samottréteggel volt borítva. Ennek következtében a tészta egyenletesen pirult, magasra felnyúlt, és az égetett agyaghoz hasonló összetételű samottban lejátszódó fizikai folyamat következtében az íze is jó volt. Ráadásul a sparherd a mai fogalmaink szerint igen energiatakarékos tűzhelynek számított. Valószínűleg azért is kapta a “takaréktűzhely” elnevezést, mert főzés közben ugyanazzal a hővel sütni is lehetett benne, sőt az elkészült ételt a kályha tetején félrehúzva, melegen tartotta.

A modern élettel együtt járó elkényelmesedés azonban nem sokáig tűrte meg a sok piszokkal, hamuval és korommal járó sparherdeket a konyhában, mivel a gázgyártás megindulásával, és a gázvezetékhálózat kiépülésével megszülettek a gáztűzhelyek. Ezek már nem rendelkeztek sem cserép–, sem samottköpennyel, így a bennük sült tészták íze sem hasonlított nagyanyáink süteményeire. Ennek ellenére a háziasszonyok nagyon megszerették, mert ezek az első generációs tűzhelyek nagy gonddal lettek megkonstruálva, így szépen, egyenletesen, a kétlapos villanytűzhelyekhez hasonlóan sütöttek. Ezeknél a két világháború között általánosan használt gáztűzhelyeknél a tökéletes pirulást az tette lehetővé, hogy a sütőteret nem csupán alulról fűtötték, hanem felül is volt két láng. A négy sarkot fűtő lángnak nem csak az intenzitását lehetett szabályozni, hanem két kar elfordításával az irányát is, így minden tésztánál be lehetett állítani az optimális hőfokot, hogy se az alja, se a teteje ne égjen meg.

A modernizálás jegyében azonban megszüntették ennek a bonyolult konstrukciónak a gyártását, és áttértek az alulról történő fűtésre, mondván, hogy a dolgozó nő úgysem tölt sok időt a konyhában, mivel a családok étteremben fognak étkezni. Ez nem így történt, úgyhogy most a háziasszonyok kínlódnak a könnyen gyártható, de szabályozhatatlan gáztűzhelyekkel, amelyekben nem csak ízetlen a sütemény, hanem ráadásul még az alja is megég. A technikai fejlődés e téren lezajlott menetét látva tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy alapfunkcióját tekintve minél korszerűbb egy tűzhely, annál használhatatlanabb, sőt a legmodernebb sütők némelyike egyenesen életveszélyes. Úgy tűnik, hogy a háztartási tűzhelyt gyártó iparág az atomkorba történő előrehaladásunk arányában fejlődik vissza. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a század elején készült háztartási készülékek és berendezések olyan jó minőségű anyagból készültek, hogy 40–50 éven át kifogástalanul működtek. A jelenleg gyártott készülékek azonban jó, ha 10–15 évig használhatók, és utána teljesen lerobbannak. Az anyagtakarékosság jegyében ugyanis ma már minden ipari terméket eleve úgy terveznek, hogy a kihordási idő után az alkatelemei egyszerre menjenek tönkre, hogy a javíttatásnak még a lehetősége se álljon fenn. A gyártók ily módon kényszerítik rá a fogyasztókat a gyakori vásárlásra, hogy minél nagyobb profitra tehessenek szert. Eközben a sajtóban egymás után jelennek meg a képmutató felhívások, hogy fogytán a világ energia– és nyersanyagkészlete, tenni kellene valamit a pazarlás megszüntetésére. A kormányok és az ipari vezetők szóban egyetértenek ugyan ezekkel az aggodalmakkal, de az állam adóbevételeit féltve semmit sem tesznek ellene.

A nyersanyag– és munkaidő–ráfordítás kötelező minimumon tartása miatt a konstruktőrök az esztétikai megjelenés tökéletesítése terén próbálják kiélni jobbító szándékaikat. Ennek következtében ma már egyre szebb, ergonómiai szempontokat is figyelembe vevő, formatervezett készülékeket lehet kapni, csak éppen az a tulajdonság hiányzik belőlük, amire a legnagyobb szükség lenne, a használhatóság, és a hosszú élettartam. Ez alól csak a svéd eredetű és Angliában még ma is gyártott AGA–tűzhely a kivétel. Ezt a kb. 1 tonna súlyú öntöttvas tűzhelyet ugyanis a modernizálás jegyében úgy alakították át folyamatos gáz–, illetve villanyfűtésre, hogy az alapkonstrukciót nem változtatták meg.

A jelenlegi helyzetben az ipari lobby hatalmának kiszolgáltatott és a múltból átmentett hagyományos konstrukciók horribilis árát megfizetni nem tudó kisember nem tehet mást, mint megpróbálja kijavítani azokat a hibákat, amelyek a gyártók nemtörődömsége következtében előállnak. Az alulról fűtött, kommersz gáztűzhelyekben pl. jelentősen csökkenthető a megégés veszélye, ha a láng feletti lemezt megvastagítjuk. Ez a megoldás természetesen ipari viszonylatban is kivitelezhető lenne, de ez növelné a nyersanyagköltséget és a munkaidő–ráfordítást, így a gyárak nem foglalkoznak vele. Ezt a problémát tehát nekünk kell megoldani úgy, hogy beszerzünk egy akkora méretű acéllemezt, ami a sütő alját teljes mértékben kitölti. Vigyázzunk, hogy a fémlap ne takarja el a meleg levegő beáramlására szolgáló hátsó nyílásokat, mert ekkor a süteményeink teteje még annyira sem fog pirulni, mint eddig. Ezután vágjunk a kb. 2 mm vastag lemez közepébe egy ablakot. Az így létrejövő keret tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy az égőfejet leárnyékolja, tompítsa a sütő aljára gyakorolt hőhatást. Ehhez a művelethez lomb– vagy dekopírfűrész szükséges, így csak ezermester hajlamúak vállalkozzanak rá. Az ablak méretét kísérleti úton kell meghatározni. Ennek legegyszerűbb módja, hogy sütünk egy adag burgonyás pogácsát a klasszikus recept szerint. A szélső sorok pirultsági fokát összevetve a tepsi közepén levő példányokkal egyértelmű képet kapunk a hőeloszlásról. Az ablak méretét addig növeljük, amíg a pogácsák alja nagyjából mindenütt egyformán pirul. Egy jól megkonstruált sütőnél ez a helyzet normál állapotban is biztosítva van, de árnyékoló lemez nélkül a pogácsák alja szénné ég, mire a teteje pirosodni kezd.

Sok háziasszony panaszkodik amiatt is, hogy használhatatlan a sütője, mivel minden megég benne. Ha az alulról fűtő gáztűzhelyekben a süteményeknek nem csak az alja, hanem a teteje is megég, akkor ennek többnyire az az oka, hogy nem működik a hőfokszabályzó. Emiatt egyre magasabb lesz a hőmérséklet a sütőtérben, végül minden szénné ég benne, mert semmi nem szabályozza vissza a gázlángot. Mivel a laikusok nem ismerik a hőfokszabályzó rendszerek működési mechanizmusát, nem egy családban évek óta kínlódnak a hibás sütőkkel, hiszen sejtelmük sincs a baj eredetéről. Az ilyen jellegű hiba azonban könnyen felderíthető, ha begyújtjuk a sütőt, és a legalacsonyabb fokozatra állítjuk. Amikor a beáramló gáz sustorgása egy idő után lecsillapodik, és a hőmérséklet max. 120 °C–on állandósul, működik a hőfokszabályzó. Ha a gáz beáramlása nem csillapodik, akkor megsérült a kapilláris vezeték, a benne lévő folyadék elszökött, így ki kell cseréltetni a hőfokszabályzót. A javíttatás során érdemes a szerelővel beállíttatni a főzőrózsákon is a takarék– és a teljes láng intenzitását, mert sok esetben már a gyári beállítás is pontatlan, és a szállítás során is elrázódhatnak a beállító csavarok. Nem árt a befúvó nyílások szelepeit is kitisztíttatni, mivel ezek a varrótűnél is kisebb átmérőjű lyukak a víz és koromlerakódások következtében könnyen eltömődnek. Ezzel a témával kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy a gáz veszélyes üzem, ezért a gázkészülék karbantartását csak szakember végezheti, a kontárkodás könnyen az életünkbe kerülhet.

A háztartási tűzhelyek modernizálásának másik útja a villanytűzhelyek létrehozása volt. Ezen a téren az ipar jóval több sikert ért el, mint a gáztűzhelyek gyártásával. Különösen a villanysütők örvendenek nagy népszerűségnek mind a sütödeüzemeltetők, mind a háziasszonyok körében. Ennek oka, hogy a villanysütőknél nem csak alul, hanem felül is van egy fűtőbetét, és nem jelentett gondot az egyenletes hőelosztás megteremtése sem. Közel sem aratott ekkora sikert a főzőlapok megjelenése. Az ormótlan öntöttvas platnikba ágyazott fűtőbetétek nagyon lassan melegednek fel, és lekapcsolás után még hosszú percekig ontják magukból a hőt. A gyártók egy része ezen úgy próbált segíteni, hogy létrehozták a vegyes táplálású tűzhelyet, ahol a főzésre gázrózsák szolgálnak, a sütőt pedig villanyáram fűti. Más üzemek a platni felfűtési idejét gyorsfőzőlapok beiktatásával próbálták csökkenteni. A közepén piros ponttal jelölt, nagy teljesítményű fűtőbetéttel és hőmérséklet–szabályzóval ellátott főzőlap azonban a normál kivitelűnél jóval többet fogyaszt. A luxus kivitelű készülékeket automata főzőlapokkal szerelik. Ennél középen egy érzékelő lapka található, ami az edény fenekével érintkezve méri a felfűtéshez, illetve a főzéshez szükséges hőmennyiséget. Az érzékelőfejet a sütőhöz hasonló kapilláris cső köti össze a tűzhely kapcsolósorába épített szabályzószerkezettel, így a gombokkal a kívánt hőfok pontosan beállítható. A fokozatmentes és automatikus hőmérséklet–szabályozás következtében ezekkel a tűzhelyekkel nem csak olcsóbban, hanem gyorsabban is lehet főzni.

A baj csak az, hogy a villanytűzhelyeken való sütés–főzés még így is nagyon drága. A villanyáram és a földgáz fajlagos fogyasztói ára között kb. egy nagyságrendnyi különbség van, ezért csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy villanytűzhelyet szereltessenek be a konyhájukba. A jóról azonban nehéz lemondani, ezért sokan azt csinálják, hogy a hagyományos gáztűzhelyük mellé beállítanak egy különálló villanysütőt, amelyen a kényesebb tésztákat (pl. piskótát) sütik. Kb. 20–30 %–al mérsékelhető a fogyasztás azáltal is, ha hőlégkeveréses sütőt veszünk. A ventilátor ugyanis csökkenti a sütőtér felfűtési idejét, és egyenletesebbé teszi a hőeloszlást. A főzőlapok a gázlánggal ellentétben csak közvetve, hővezetés útján képesek az energiát átadni. Ezért a villannyal főzők számára nagyon fontos, hogy a tűzhelyre rakott edények feneke egyenletes és sima legyen. Domború vagy homorú fenekű edények használata esetén a főzési idő, és ezzel a villanyáram–fogyasztás akár a duplájára is növekedhet. Lényeges a lábasok és a fazekak tisztántartása is. Már egy kis homokszemcse vagy ételmaradék is elemelheti az edényt a platnitól, meggátolhatja a kontaktust a hővezető felületek között. A drága villanyáram miatt itt fokozottan ügyeljünk arra, hogy az edény és a főzőlap átmérője megegyezzen. Ha kisebb az edény, sok hő kárbavesz, ha meg nagyobb, akkor lassan melegszik fel az étel. Jelentős mértékben csökkenti a villanyszámlát az edények letakarása is. Laboratóriumi mérések szerint 1 liter víz felforralásához fedő nélkül háromszor annyi energia szükséges, mint légmentesen záródó fedéllel lefedve.

Érdekességként megemlíthető még, hogy létezik indukciós villanytűzhely is. Ennél a fűtést elektromágneses hullámok végzik. Működése azon az ismert fizikai elven alapul, hogy fémekben a mágneses indukció örvényáramot kelt, ami erős melegedést okoz. Előnye ennek a készüléknek, hogy a felfűtési ideje gyors, jól szabályozható, és nullára kapcsolva azonnal megszűnik a melegítés. Itt tehát nem fordulhat elő, hogy a főzőlapok hőtehetetlensége következtében lekapcsolás után túlfő az étel. Ennek oka, hogy az indukciós tűzhelynek nincs is főzőlapja, az elektromágneses erővonalak közvetlenül az edényt melegítik. A gerjesztést végző tekercsek üvegkerámia–felület alatt helyezkednek el, és az általuk kibocsátott alacsonyfrekvenciás erővonalak a rájuk helyezett fémedények fenéklapjában keltenek örvényáramú melegedést. Ez azt eredményezi, hogy a tűzhely csak a felforrósodott edény alatt melegszik át. A szabadon levő terület hideg marad, ami azzal az előnnyel jár, hogy az esetlegesen kifutó étel nem ég rá. Ennélfogva rendkívül könnyű a tisztán tartása. Mindezek alapján szakmai körökben úgy jellemzik ezt a készüléket, hogy gyors mint a gáztűzhely, tiszta mint az elektromos tűzhely, és mindkettőnél kevesebb energiát fogyaszt. Hátránya viszont, hogy rendkívül drága, ezért kiskereskedelmi forgalomban csak elvétve kapható. Ezeket a tűzhelyeket ma még csupán nagyobb éttermek és szállodák használják, és ők közvetlenül a gyártótól vagy nagykereskedőktől rendelik meg. Érdemes még annyit tudni ezekről a készülékekről, hogy ha netalántán a közelükbe jutnánk, akkor órát, gyűrűt, mandzsettagombot ne viseljünk a használatuk során, mert a mágneses erővonalaktól megolvadnak.

Aki kis hőtehetetlenségű villanytűzhelyet szeretne vásárolni, annak a kerámialapos típus ajánlható. Ennél ugyanis a fűtőbetétek nem nagy tömegű öntöttvas burkolatba vannak beágyazva, hanem egy áttetsző kerámialap alá helyezik őket. Így a szabályozás gyorsasága csak a fűtőspirál hőtehetetlenségétől függ. Előnyös tulajdonsága még ennek a fűtési módnak, hogy a közös kerámialap következtében kismértékben a tűzhely széle is átmelegszik, ezért a félrehúzott étel nem hűl le. Egyes típusoknál erre a célra a tűzhely oldalán, vagy a hátsó részén egy kis teljesítményű betéttel fűtött helyet alakítottak ki. Ezeknél a villanytűzhelyeknél a kis hőtehetetlenség miatt a lekapcsolt fűtőbetét már nem izzik. Annak érdekében, hogy a forró platni ne okozzon égési sérülést a drágább készülékeknél egy izzólámpa világít a kerámialap alatt, amíg az le nem hűl. Az 5–10 mm vastag ceránlap rendkívül ütésálló, és a hőstresszt (hideg folyadék ráömlését) is jól bírja. Ha mégis elrepedne, akkor feltétlenül kapcsoljuk le a tűzhelyet, és hívjunk szerelőt, mivel a beszivárgó víz életveszélyes lehet.

Sajnos ennek a korszerű háztartási villanytűzhelynek is meglehetősen magas az ára. Ehhez járul még a drága villanyáram miatti tetemes üzemeltetési díj, valamint a telepítés költsége. Egy komolyabb tűzhely áramfelvétele ugyanis az 50 ampert is elérheti, ami azt jelenti, hogy le kell cserélni a villanyórát, az automata biztosítékokat, és ujjnyi vastag kábeleket kell kiépíteni a tűzhelyig. Aki mindezek ellenére kitart az elhatározása mellett, ne vegye meg a készüléket mindaddig, amíg az áramszolgáltatónál meg nem érdeklődi, hogy egyáltalán bírja–e a gerincvezeték a fokozott terhelést. Ha nem, akkor háromfázisú ipari áramot kell igényelni, ami meglehetősen sokba fog kerülni, mert a többletszerelvényeken kívül a bejövő vezeték kiépítésének költségét is meg kell fizetni.

A konyhai eszközökhöz hasonlóan a villamos háztartási készülékek között is találhatók olyan (sokszor vitatható hasznosságú) termékek, amelyek nem feltétlenül szükségesek a háztartásban, de amennyiben igény van rájuk, beszerezhetők. A régen feledésbe merült ételkészítési módszerek reneszánszának köszönheti újkori feléledését pl. a kőgrill. Kőkorszaki őseink sziklából hasított kőlapon sütötték az ételeiket, amit nyáron a tűző nap melegített, télen pedig faágakkal gyújtottak alája. Ennek a sütési módnak modern megjelenési formája a kőgrill, ami nem más, mint egy csiszolt gránitlap, és egy elektromos fűtőbetét kombinációja. Ez a speciális grillsütő elsősorban rostonsült húsok készítésére szolgál, de gomba vagy más zöldségek is piríthatók rajta. Arra azonban ügyeljünk, hogy a nyersanyag zsír– illetve víztartalma ne legyen túl magas, mivel a sok folyadék lecsorog a polírozott kőlapról, és ráég a készülékre. A kőgrillen rendkívül látványosan lehet sütni, ezért pl. japán éttermekben előszeretettel készítenek speciális ételeket asztalnyi méretű kőlapokon, a vendégek szeme láttára. Kapható még az üzletekben elektromos pizzasütő, villamos rizspároló fazék, azonnal oldódó kávé és tea készítésre szolgáló elektromos vízforraló, és azok számára, akik még nem szoktak le az erős feketekávéról, számtalan kivitelű presszógép is. Különleges készülék az aszalógép, amely a felső szitára rakott gyümölcsöt alacsony hőfokon melegíti, miközben egy lejjebb elhelyezett ventillátor gondoskodik az állandó szellőzésről. Ez a készülék kiválóan alkalmas még a nyers fűszerpaprika vagy gyógynövények gyors kiszárítására. A friss ízek kedvelői vásárolhatnak elektromos magőrlőt is, amellyel a kenyérsütéshez szükséges korpás lisztet garantált minőségben házilag elkészíthetik. Mellesleg a villamos készülékek választéka sem mentes a túlzott buzgalom által produkált termékektől. Ilyen pl. az elektromos joghurtkészítő, amellyel a természetes eljárásnál valamivel hamarabb lehet a tejet megalvasztani.

Végül szólni kell egy kiegészítő tevékenységről, a mosogatásról, ami a háztartási munka legkellemetlenebb része. Ennek az általános közutálatnak örvendő tevékenységnek a megkönnyítésére is született egy készülék, a mosogatógép, amelynek szintén megvannak az előnyei és a hátrányai. Előnye, hogy a szennyes edények és evőeszközök szabályszerű berakása után gombnyomásra elmosogat. Hátránya, hogy meglehetősen drága, a legtöbb háztartásban ma még luxusnak számít. Másik hátránya a mosogatógépnek, hogy erősen szennyezett, leégett edények nem tisztíthatók benne. Ráadásul nem csak a beszerzési és beszerelési költsége magas, hanem az üzemeltetése is sokba kerül. Akkor sem fogyaszt kevesebb vizet és áramot, ha csak egy poharat mosogatunk el benne, ezért 1–3 személyes háztartásokban nem fizetődik ki a használata.

Kisebb családokban továbbra is a hagyományos módon célszerű mosogatni, aminek alapvető feltétele a hideg és meleg folyó víz állandó jelenléte. A hatékonyságot tovább növeli egy csepegtető tálcával ellátott kétrészes mosogató. Zománcozott medencébe feltétlenül fektessünk mind a mosó, mind az öblítő, mind pedig a csepegtető rész aljába egy–egy műanyag védőrácsot. Szükség van még egy szivacsra, és egy műanyag mosogató gyapotra, a leégett edények tisztításához. A fémgyapotot kerüljük, mert összekarcolja a zománcozott edényeket. A műanyag gyapot helyett használhatunk kisméretű nyeles kefét is. (Mellesleg megjegyezve az ezermester boltokban olcsón hozzájuthatunk olyan szivacsdarabokhoz, amelyek különböző gépek vagy készülékek szállításánál maradtak vissza. Ha ezeket az ujjnyi vastag habszivacs–táblákat egy éles fűrészfogú késsel kisebb téglalapokra szabdaljuk, akkor kitűnően alkalmazhatók a mosogatáshoz, és tizedannyiba sem kerülnek, mint a háztartási boltokban árult, színes celofánba csomagolt példányok.) Palackok tisztításához szerezzünk be egy üvegmosót is, amit használat után ki kell szárítani, mert nedvesen elrakva bepenészedhet.

A mosogatószerrel kapcsolatban nem lehet időálló tanácsot adni, mivel szinte hetente jelennek meg újabb és újabb változatok. Ezek kipróbálása után mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő márkát. Arra azonban ügyeljünk, hogy környezetkímélő gyártmányt válasszunk, mert ez nem csupán élővizeinket kíméli, hanem az egészségünket is kevésbé veszélyezteti. Mosogatás után tisztítsuk ki a meleg– és hidegvizes medencét, és a munkaeszközöket is, hogy ne maradjon rajtuk szennyeződés, mivel ez a baktériumok elszaporodásához vezet. Ehhez a témához kapcsolódik, hogy a svájciak nemrég olyan “csodaszappant” készítettek, ami folyó víz alatt dörzsölgetve 30 másodperc alatt a legvadabb illatokat is eltünteti a kezünkről. Nincs többé hagymaszagú kéz, nem is szólva a háztartásban néha alkalmazott agresszív anyagok (pl. festékek) szagáról. Ez a tojás formájú fémeszköz környezetbarát, és állítólag örök életű. Sajnos a gyártó cég semmit sem közölt a működési mechanizmusáról, ezt valószínűleg ipari titokként kezelik.

Befejezésül még néhány jó tanács. Még a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban se szerezzünk be mindent egy helyen. Sokkal jobban járunk, ha előbb mind az áruházakban, mind a szaküzletekben alaposan körülnézünk, feljegyezzük, hogy hol kapható a legjobb minőségű és számunkra leginkább megfelelő áru a legolcsóbban, és csak utána kezdjük el a vásárlást. Ne hagyjuk magunkat rábeszélni egyik üzletben sem valamely árucikkre, mert a kereskedőknek az az érdekük, hogy eladják az árut. Amennyiben módunk van rá, előbb a baráti körünkben érdeklődjünk az újonnan megjelent termékek használhatósága felől, és csak utána vegyük meg. A másik, legalább ennyire fontos tanács, hogy ne akarjunk egyszerre mindent beszerezni. A bármilyen áron történő gyors vásárlást nem csak a pénztárcánk fogja bánni, hanem a minőségi igényeinket is alaposan le kell szállítani, hiszen azzal kell beérnünk, ami éppen kapható. Tapasztalatok szerint az ember többnyire akkor talál rá a számára megfelelő árú és minőségű árucikkre, amikor esze ágában sem volt háztartási eszközöket venni. Ezért nem árt, ha nyitott szemmel járunk a városban, mivel ezek az alkalomszerű beszerzések szoktak a legjobban sikerülni. Ha meglátunk valamit, amire már régóta “vadászunk”, akkor ne halogassuk sokáig a vásárlást, mert lehet, hogy egy hét múlva már elfogy a boltokból, és évekig várhatunk, amíg éppen az a típus ugyanabban a színben, formában újra kapható lesz.

A garancialevelek helyes kitöltését minden esetben ellenőrizzük, mert sajnos előfordul, hogy szükség van rájuk. Itt is óvakodjunk a bóvlitól, mert azonkívül, hogy rossz minőségűek, többnyire megoldatlan az alkatrész–utánpótlásuk, így ha elromlanak, nem tudjuk megjavíttatni. A vásárlásnál azért is célszerű az ismert, jól bevált márkákhoz ragaszkodni, mivel újabban a műszaki cikkek gyártása illetve forgalmazása terén is terjed az a ruha– és cipőiparban már ismert jelenség, hogy egyes távol–keleti gyártók oly módon próbálják silány, de mutatós termékeiket az igényesebb vevőkre is rásózni, hogy irreálisan magas árat kérnek érte. Ezáltal azt a téves képzetet keltik a vásárlókban, hogy a magas ár arányban áll a minőséggel, és mire kiderül, hogy egy szélhámos üzletpolitika áldozatává váltunk, már nem sokat tehetünk ellene.

Amennyiben külföldön vásárolunk elektromos készüléket, akkor győződjünk meg arról, hogy a lakóhelyünkön használt hálózati feszültséghez illeszthető–e. Mielőtt otthon kipróbálnánk az új szerzeményt, ne felejtsük el a feszültségváltót átállítani, különben kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Ha télen veszünk elektromos készüléket, akkor hazaérkezésünk után semmiképpen ne kapcsoljuk be azonnal. Legalább 3–4 óráig várjunk, amíg a párásodás megszűnik, ellenkező esetben belső zárlat keletkezhet, ami szintén a készülék leégéséhez, teljes tönkremeneteléhez vezet. Bekapcsolás előtt ne feledkezzünk meg a használati utasítás alapos áttanulmányozásáról sem, mert a helytelen használatbavétel is tönkremenetelt eredményez. Ebben az esetben még a garanciális javítás lehetőségére sem számíthatunk, mivel a jótállás csak a gyári hibákból eredő károkra terjed ki. Ha azt szeretnénk, hogy a megvásárolt készülék sokáig hibamentesen szolgáljon bennünket, gondoskodnunk kell a karbantartásáról és a rendszeres tisztításáról is. Ennek szakszerű módja ugyancsak a használati utasításban található meg.

E téma lezárásaként érdemes még megemlíteni, hogy az élet más területeihez hasonlóan a háztartási készülékgyártó ipar is nagy változások előtt áll. A szubatomi energiát kibocsátó mágneses monopólusok sorozatgyártásával forradalmi átalakulások várhatók a hűtőgépiparban, a mikrohullámú sütők megreformálása terén, a tűzhelygyártásban, a robotgépek előállításában, a csapvíz nagyüzemi kezelésében, és még számos kapcsolódó iparágban. Ezek a találmányok az egészségvédelem terén új korszakot fognak nyitni az emberiség történetében, és jelentős mértékben elősegítik majd, hogy visszataláljunk a természetes életmódhoz, a világ valódi értékeinek a felismeréséhez.

Ennek a műnek a fellapozása során bizonyára sokaknak feltűnik majd, hogy más szakácskönyvekkel ellentétben az egyes receptek elején nincsenek felsorolva a hozzávalók. Ez nem véletlenül van így. Ezek a receptek ugyanis az eddigiektől eltérően meglehetősen részletesen írják le a különféle ételek elkészítési módját. Sok esetben ez jelentősen eltér az általánosan ismert eljárástól. A nagy gyakorlattal rendelkező háziasszonyok viszont hajlamosak arra, hogy a hozzávalók elolvasása után, a saját ismereteik alapján készítsék el az általuk már ismert ételeket. Most azonban a reflexszerűen alkalmazott, több évtizeden át begyakorolt eljárások nem vezetnek eredményre, mert a fenti ételek nem tartalmaznak sem húst, sem zsírt, sem pedig finomított fehér cukrot. Ezek az anyagok a legtöbb esetben nem válthatók ki azonos mennyiségű étolaj, vagy méz alkalmazásával, sokszor meg kellett változtatni az ételek elkészítési módját is. A különbség néha csak minimális, de ha ezt a csekély változtatást nem hajtjuk végre, akkor az ételt elrontjuk, kárba vész a befektetett munka és nyersanyag. Ennek elkerülésére a receptek “Hozzávalók” rovat nélkül lettek megszerkesztve, hogy a szükséges nyersanyagok összegyűjtése során legalább egyszer mindenki kénytelen legyen végigolvasni a teljes leírást, és eközben remélhetőleg felfedezi a módosításokat is. Amennyiben kezdő vagy kevés gyakorlattal rendelkező háziasszonyok kívánják ezeket a recepteket megvalósítani, számukra mindenképpen ajánlatos, hogy előtte olvassák el az egész könyvet. Az egyes receptekben és az összekötő szövegben ugyanis sok olyan gyakorlati tapasztalaton alapuló jó tanács található, aminek ismerete elengedhetetlenül szükséges a többi étel elkészítésénél is. Ennek a sok tekintetben rendhagyó szakácskönyvnek a végigolvasása azonban másoknak is hasznos lehet, mivel a benne foglalt ismeretek sok ponton összekapcsolódó, átfogó képet alakítanak ki bennünk az egészséges táplálkozással kapcsolatban.

Igen nagy értéke ennek a műnek az egyes receptek precíz leírása, amely lehetővé teszi, hogy ezeket az ételeket a sütés–főzésben kevésbé járatosak is megvalósíthassák. A műszaki világban közismert mondás, hogy “a lényeg a részletekben rejlik”. Ez a megállapítás a szakácstudományra is vonatkozik. Ennek a receptgyűjteménynek más szakácskönyvekkel szemben az a legfőbb előnye, hogy telis–tele van apró tanácsokkal, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy bármelyik ételt sikeresen elkészíthessük. A receptek hozzávalóinak pontos kikísérletezésén kívül igyekeztem gondot fordítani a műveletek sorrendiségére is, hogy az ételek elkészítése ne kapkodás, hanem folyamatos és gyors munkavégzés legyen. Az általános gyakorlattal ellentétben a receptek végén kitértem az egyes ételek tárolási és felfrissítési módjára is, mert a mai rohanó világban ez legalább annyira fontos, mint az elkészítésük.

A receptekbe épített magyarázatok és tanácsok egy idő után hátráltathatják a megvalósítást. Ezért a könyv alapos áttanulmányozása és többszöri elolvasása után vegyünk egy szövegkiemelő filctollat, és húzzuk át vele azokat a sorokat, amelyek számunkra a legszükségesebbek az egyes ételek elkészítéséhez. Eközben ne kíméljük a tollat, mert ha egy fontos tanács vagy megjegyzés felett elsiklunk, az kedvezőtlen kihatással lehet a végeredményre. Különösen ügyeljünk a receptek végén található megjegyzésekre, mert ezek az ínyencek számára javasolt eljárások és adalékanyagok jelentős mértékben növelhetik az étel minőségét. A receptek rövid tartalmi kivonatolását nem javaslom, mert így végleg feledésbe merülnek azok a többletinformációk, amelyek segítenek munkánk eredményesebbé tételében. Ha két különböző filctollat használunk, akkor könnyen nyerhetünk egy “Hozzávalók” rovatot is, mivel az egyes nyersanyagok mennyiségének eltérő színezése következtében azonnal látni fogjuk, hogy miből mennyit kell vásárolnunk.

Könyvem kidolgozásának aprólékos, kezdők számára is jól hasznosítható módja, valamint a reformtáplálkozással kapcsolatos legújabb ételkészítési és tartósítási módszerek átfogó ismertetése valószínűleg széleskörű érdeklődést fog kiváltani. Ezeknek az információknak a gyakorlatba való mielőbbi átültetése érdekében ezúton engedélyezem, hogy bármely hivatalosan bejegyzett belföldi vagy külföldi újság illetve folyóirat művemből részleteket jelentessen meg. A leközlés azonban csak eredeti formában, és a forrás megjelölésével történhet. A leközölt receptek illetve szövegrészek után honoráriumot nem kell fizetni, az egész könyvnek részletekben való megjelentetéséhez azonban az engedélyem szükséges. Ugyancsak fenntartom magamnak a rendelkezési jogot az általam kidolgozott receptekkel kapcsolatban. Ipari méretekben történő hasznosításuk, valamint a nevem bármely terméken való feltüntetése csak szerződésben rögzített feltételek mellett lehetséges. Miután ez a mű az “Ezoterikus körkép” folytatása, így önálló kötetként való kiadása során az ott közöltek szerint kell eljárni.

Budapest, 1992. március 31.

KUN Ákos