75. Szójagombócleves


Elõzõleg készítsünk fél adag Húspótló szójamasszát az I. fejezetben ismertetett módon. Utána 10 dg gombát folyó vízben alaposan megmosva vágjunk fel kisebb darabokra, és 2 evõkanál olajon pirítsuk meg. Közben egy diónyi vöröshagymát aprítsunk fel, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre, majd adjuk a ledarált szójamasszához. Ezután tisztítsunk meg és szeleteljünk fel 5 dg sárgarépát, valamint 5 dg fehérrépát, és rakjuk egy zománcozott edénybe. 1 evõkanál olajon dinszteljük pár percig, majd öntsünk rá 1,4 liter vizet, tegyünk bele 1 púpozott mokkáskanál sót, és forraljuk fel. Egy kis csokor petrezselymet mossunk meg, felsõ leveleit vágjuk le, aprítsuk össze, és rakjuk félre. A maradék részt fehér cérnával összekötözve szintén tegyük a levesbe. Amíg a leves felforr, szórjunk a gombás szójára 1 csipet õrölt borsot, negyed mokkáskanál sót, 1 evõkanál rozslisztet, a felaprózott petrezselyem felét, majd reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát, üssünk rá 1 egész tojást, és adjunk hozzá fél zsemlét is apró darabokra vágva. Az intenzív ízek kedvelõi rozsliszt helyett szójaliszttel is végezhetik a stabilizálást. Jól gyúrjuk össze a masszát, majd vizes kézzel formáljunk belõle 8 db gombócot, és helyezzük az idõközben felforrt levesbe. Fõzzük kb. 20 percig, amíg a répák megpuhulnak. Nyáron 1 zöldpaprikát és 1 kisebb paradicsomot is rakjunk bele.

Ha kész, a petrezselyemcsomót valamint a paprikát és a paradicsomot szedjük ki egy tányérra, és mielõtt kidobnánk, a levét kanállal nyomkodjuk a levesbe. Télen kevés paprikakrémmel és paradicsompürével ízesíthetjük. Végül 1 evõkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tûzön habzásig hevítve készítsünk belõle rántást. Tegyük bele a felaprózott petrezselyem másik felét, és ha már jól átsült, vegyük le a tûzrõl, majd szórjunk rá fél mokkáskanál fûszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hûlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi vízzel, hogy tejszín sûrûségû legyen. Öntsük a rántást az óvatosan kevert levesbe, és forraljuk még kb. 5 percig, hogy besûrûsödjön. Melegen tálaljuk. Hûtõszekrényben tároljuk. A többi húspótló szójamasszát tartalmazó ételhez hasonlóan ezt is érdemes elõzõ nap elkészíteni, mert 1 napi érlelés után a legfinomabb.

Hús nélkül is készíthetünk a valódi húsleveshez megtévesztésig hasonló színû és ízû levest a következõ módon.

 


Publication ©Copyright 1992-1997, Kun Ákos
Web design ©grin, 1998