20 dg apró szemû, fehér szárazbabot elõzõ este válogassunk, majd jól mossunk meg, és áztassuk be max. 1,8 liter vízbe. Másnap 20 dg fehérrépát és 15 dg sárgarépát tisztítsunk meg, hosszában vágjuk négyfelé, és tegyük hozzá. A sárgarépából azonban felvágás elõtt reszeljünk le egy kávéskanálnyit, és rakjuk félre. Ezután tisztítsunk meg 5 dg zellert és 5 dg karalábét, majd felszeletelve ezeket is dobjuk a vízbe. Télen a fonnyadt zöldségre, és a fél évesnél szárazabb babra 2 liter vizet öntsünk. Ízesebbé tehetjük a levest, ha ráreszelünk egy csipetnyi szerecsendiót, és egy csipetnyi gyömbért is. Adjunk még hozzá fél diónyi vöröshagymát, 1 púpozott kávéskanál sót, 8–10 szem egész fekete borsot, és fedõ alatt lassan fõzzük nedvességtartalomtól függõen max. fél óráig, amíg a bab majdnem megpuhul. Közben a lereszelt sárgarépát 1 kávéskanál olajban, lángterelõ felett, állandóan kevergetve jól pirítsuk meg. Engedjük fel 3–4 evõkanál levessel, majd szórjunk bele egy csipet sáfrányt, és keverjük a forrásnak indult levesbe. Még szebb színe lesz, ha a hagymát héjastól tesszük bele, a legkülsõ héjréteget azonban most is távolítsuk el róla. Vigyázzunk, hogy a babot ne főzzük puhára, mert akkor a leves zavaros és bableves ízű lesz. Ha kész, szûrjük le, majd ízlés szerinti mennyiségû cérnametéltet sós vízben fõzzünk ki, és adjuk hozzá. Melegen tálaljuk. Hûtõszekrényben tároljuk. A cérnametéltet mindig frissen rakjuk bele, mert másnapra elázik. Gyöngybabot lehetõleg ne használjunk erre a célra, mert nem elég intenzív az íze. Ha mégis rákényszerülünk, vegyük figyelembe, hogy hamarabb puhul, mint a többi bab, ezért max. 20 percig fõzzük.
A leszûrt leveszöldségeket kevés vajon megforgatva, párolt zöldségként önmagában, vagy párolt rizzsel fogyaszthatjuk. A babból fõzeléket, vagy puhára fõzés után Babos rizst, Szójás babkását, illetve a Majonézes burgonyasalátához hasonló módon Babsalátát készíthetünk. Mivel ez a bab sós lében fõtt, a belõle elõállított ételt kevésbé sózzuk. Ha a pirított sárgarépát nem fõzzük bele a levesbe, hanem 1 dl lével való pár percnyi forralás után leszûrve adjuk hozzá, akkor a visszamaradó bab tiszta marad. Ebben az esetben a sáfrányt, vagy sáfrányos szeklicét a levesre szórjuk. Nyáron még finomabbá tehetjük, ha belefõzünk 1 zöldpaprikát, és 1 kisebb paradicsomot is. Télen acél teatojásba töltött lecsóval pótolhatjuk az ízeket. Ezen a módon a babon kívül 30 dg zsenge spárgatökből is hasonlóan finom hamis húslevest készíthetünk. A meghámozott és feldarabolt tököt áztatás nélkül, a magvas belsõrésszel együtt fõzzük meg. Egyébként a magvas belsõrész önmagában is alkalmas erre a célra, a tököt pedig felhasználhatjuk más ételhez. Ennél a változatnál 1,4 liter vízbõl készítsük a levest. Nyáron 25, õsszel 30 percig fõzzük.