Egy diónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és 2 evõkanál étolajon, lángterelõ felett dinszteljük üvegesre. 80 dg fehér káposztát tisztítsunk meg, és torzsája nélkül metéljük kb. 0,5 cm széles szeletekre, majd adjuk a hagymához. Szórjunk rá fél mokkáskanál sót, öntsünk rá 1,8 liter paradicsom ivólevet, és fedõ alatt, idõnként megkeverve fõzzük kb. egy és negyed órán keresztül, amíg megpuhul. 2 evõkanál liszthez tegyünk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tûzön habzásig hevítve készítsünk belõle rántást. Vegyük le a tûzrõl, és hagyjuk langyosra hûlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sûrûségû legyen. Utána öntsük a fõzelékhez, és továbbra is lángterelõ felett, gyakran megkeverve fõzzük még 5 percig, hogy besûrûsödjön. Végül adjunk hozzá 5 dg mézet, és forraljuk össze a káposztával. Melegen, gombás szójafasírttal vagy szójás Stefánia vagdalttal tálaljuk. Hûtõszekrényben tároljuk. Ha másnapra besûrûsödne, öntsünk rá egy kis paradicsom ivólevet, és forraljuk fel. Ha nyáron nyers paradicsomot vagy télen sûrû paradicsomlevet használunk, akkor ne hígítsuk fel ivólé sûrûségûre, hanem elõször 6 dl vízben kezdjük el fõzni a káposztát. Amint a víz elpárolgott, öntsünk rá 1,2 liter rostos paradicsomlevet, és lassan forraljuk tovább, amíg a káposzta megpuhul. Ebben az esetben a fõzési idõ kb. negyedórával csökken. A különleges ízek kedvelõi számára érdemes megemlíteni, hogy Erdélyben egy csipet õrölt borsot és egy babérlevelet is tesznek a fõzõvízbe, ezáltal kellemes édeskés–fûszeres zamata lesz a paradicsomos káposztának.
Az I. fejezetben már megismertük a székelykáposzta receptjét, amirõl sokan azt hiszik, hogy az erdélyi népi konyha remeke, holott nincs köze sem Erdélyhez, sem a székelyekhez. Ennek a rendkívül népszerû, ízletes ételnek a születése a múlt század közepére tehetõ, és a keresztapja Petõfi Sándor volt. Akkortájt történt, hogy Székely József fõlevéltáros betért az egyik pesti vendéglõbe ebédelni. Mivel már meglehetõsen késõ volt, a kocsmáros nem tudott mást adni, mint a maradék savanyúkáposztafõzeléket összekeverte a még fellelhetõ kevés sertéspörkölttel, és egytálételként felszolgálta az éhes vendégnek. A rögtönzés igen jól sikerült, hamar híre ment, és Petõfi, aki szintén a törzsvendégek közé tartozott, legközelebb ugyanezt az ételt rendelte. Neki is nagyon ízlett a kényszer szülte újdonság, és mindjárt el is nevezte székelykáposztának. A késõbbiek során csak annyiban módosult ez a készítmény, hogy tejföllel meglocsolva még ízesebbé és gusztusosabbá tették. Tipikusan erdélyi étel azonban a lucskos káposzta, ami lényegében abban különbözik a székelykáposztától, hogy nem savanyú káposztából, hanem frissbõl készül.